Ösztönlény

Gunnison, Colorado

Sandy Smith fáradtan hajtotta le fejét a párnára a bérelt farmházban. Egész nap utazott, és alig várta, hogy végre kipihenhesse magát.

Az év végi céges rendezvényen a főnökség jó mókának találva mindenkit befizetett egy általa nem ismert helyre egy egész hétre; legalábbis így adta be a mesét annak az Emily nevű Airbnb házigazdának, akitől a cége kibérelte a semmi közepén lévő kis farmházat. A közeli hatezerötszáz főből álló kisváros lakossága ilyenkor szinte megduplázódik, mikor helyet ad a háromnapos Gunnison-völgy-i fesztiválnak. Épp ezért ebben az időszakban senki nem talál üres szálláshelyet. Ezért a cég előrelátóan Gunnison közelében bérelt Sandynek egy farmházat, ami körülbelül tizenkét mérföldre volt a várostól. De Sandy nem jókedvéből ment oda. A valódi történetet csak ő, és az őt megbízó szervezet tudta.

Az első nyugodt éjszakájának ígérete azonban hamar szertefoszlott, amikor az éjszaka közepén valaki hangosan dörömbölni kezdett a bejárati ajtón. Sandy szíve hevesebben vert, ahogy felült az ágyban. Félhomályban botorkált az ajtóhoz, és amikor kinyitotta, egy magas, széles vállú férfi dőlt be szinte a küszöbön. Az arcát alig látta a cowboykalap takarásában, ami félig-meddig már leesett róla. Valamiféle tradicionális ruha volt rajta, mint amit a helyiek hordanak, de az inge félig kigombolva, és valószínűleg nem teljesen józan állapotban érkezett, amit a kezében lévő Pendleton whiskysüveg is megerősített. Mögötte két hasonlóan részeg, vihogó nő tántorgott.

– Ez az én házam – motyogta a férfi dülöngélve, majd hunyorogva Sandyre nézett. – Maga meg kicsoda?

Sandy karba font kézzel méregette őt.

– Sandy Smith vagyok, és egy Emily nevű nőtől béreltem ki ezt a házat egy hétre.

– Emily? A pokolba vele! Már megint keresztbe tett nekem! – kiabált bosszankodva a férfi. Sandy nagy szemekkel nézett rá, ezért folytatta. – A ház még közös, de megmondtam, hogy hamarosan kivásárolom belőle. – Szavai nyomatékosítására nagy nehezen előbányászott a zsebéből egy kulcscsomót és meghintáztatta a nő előtt. Ittas állapota miatt megbillegett a teste, és egyensúlyt vesztve kiejtette a kezéből és a kulcscsomót, ami Sandy lába előtt landolt a földön.

Colton Black billegve hajolt le érte és nem titkolt szándékossággal hosszan megbámulta a nő rövid köntöséből kilátszó lábait.

– Jobb, ha elmegy és holnap tisztázza a feleségével a dolgot! – mondta Sandy, és feltűnően a két nőre nézett.

– Nem megyek sehova! – próbált kiabálni, de csak tompa hang jött ki a torkán. – Ez az én házam is, és itt maradok!

– Colton, hagyjuk békén a hölgyet! Gyere, keressünk egy másik helyet!

A férfi lerázta magáról a vastagon sminkelt nőt, és eltolta az ajtóból Sandyt, majd ide-oda tántorogva birtokba vette a saját lakrészét. A két nő támogatva bevonszolta a nappaliba, ő pedig lezuttyant a kanapé közepére.

– Hé, lányok! Töltsünk egy italt miss… hogy is hívják?

– Sandy, és eszemben sincs, hogy magával igyak! Jóccakát! – kiáltotta Sandy a helyi akcentust utánozva és beviharzott a szobájába. Az ajtót hatalmas puffanással maga után húzta.

– Hát úgy tűnik nélküle kell folytatnunk. – mutatott színlelt megbánást a férfi, és a két továbbra is hangosan vihorászó nővel karöltve bevonult a másik szobába.

Sandy a fejére húzta a takarót és mérgében sírni lett volna kedve.

Reggel első dolga volt, hogy felhívja a szállásadóját.

– Az éjszaka történt egy kis félreértés. Megjelent a férjed és majdnem rám törte az ajtót. Azt mondta a ház közös és ő is itt lakik. Ne haragudj, de erről szólhattál volna. Ha tudom, hogy így áll a helyzet, akkor nem veszem ki. – darálta nyugodt, de mégis csalódott hangon a telefonban.

– A férjem? – kérdezett vissza Emily meglepetten, mintha az egész panaszáradatból csak ennyit értett volna.

– Igen! Azt mondta, hogy ki akarja fizetni a részedet. Őszintén szólva nem is értem még miért nem tette, ha kétes életű nőkre van pénze…

– Állj csak meg pillanatra! – nyugtatta Emily a nőt. – Azt hiszem félreérted a helyzetet. Szeretném tisztázni mielőbb a történteket. Ott van még az a lókötő?

– Nem tudom. Bevallom, még ki sem dugtam a fejem a szobából. Ilyen goromba fickóval még nem találkoztam, nem csoda, hogy elváltál tőle.

– Oké, nyugodj meg kérlek! Röstellem, ami történt, ígérem kárpótollak egy plusz éjszakával a tegnapi miatt. Viszont elárulom, hogy ő nem a férjem, hanem a bátyám, Colton.

– A bátyád?

– Igen. Megtennéd, hogy átadod neki a telefont? Azt hiszem jól le kell penderítenem. Ott van még?

– Oh, bocs! Fogalmam sincs, de megnézem.

A reggel első fényei beszűrődtek a bérelt farmház ablakain. Ahogy Sandy lábujjhegyen kiosont a nappaliba. Látta, hogy a szoba ajtaja tárva-nyitva van, ahova az este Colton bevette magát. Az éjszaka eseményei még mindig elevenen éltek az emlékezetében, de örült, hogy végre csend van. Csendben bekukucskált a szobába. Colton hason fekve, keresztbe feküdt az ágyon, ugyanabban a ruhában volt, mint előző este. A keze lelógott a padlóra, a whiskys üveg pedig mellette hentergett. A két nő már nem volt sehol.

Próbálta ébresztgetni a férfit, a lábával még egy kicsit meg is löködte a karját.

– Hé, ébresztő! Keljen már fel! – kiabálta többször is, de csak némi morgás volt a válasz. – Ma már nem olyan nagylegény mi? Hahó, keljen fel!

Mikor újra csak morgás és nyöszörgés volt a válasz, Sandy beleszólt a telefonba: – Meg se moccan.

– Oké, ha végeztem a városban hazafelé beugrok, jó? Ha addig nem megy el, ígérem saját kezüleg löködöm ki. – ígérte Emily és újabb bocsánatkéréssel elköszönt.

Sandy még egy ideig löködte a férfit, aki hangosan nyöszörgött, ami kis elégtételt okozott a nőnek.

– Jaj, szegénykém, rosszul van, mi? – csúfolta cinikusan. – Engem meg kitúrt a lakásból! – kiáltott rá aztán olyan hangosan, ahogy csak tőle telt.

Colton oldalra fordította a fejét és keskenyre szűkített szemmel próbálta felismerni az őt keltegető alakot.

– Nyugi, Em! Mindjárt összeszedem magam, csak még pihenek egy kicsit. – nyöszörögte, de láthatóan nehezére esett neki még a beszéd is. Mondata végén visszaejtette fejét az ágymatracra és újra hangos szuszogásba kezdett.

Sandy nagy dérrel-dúrral felöltözött és ahogy kilépett a házból jó hangosan becsapta maga mögött az ajtót. Jobbnak látta, ha addig elkezdi a munkát, amiért jött és remélte, hogy mire visszamegy, akkorra a férfi már eltűnik.

Sandy az ötvenes főút melletti farmról indult el a bérelt autóval, miközben megcsodálta a visszapillantó tükörben óriásként magasodó, hósapkás hegyeket. Különösen a Blanca Peak volt lenyűgöző, amely négyezerháromszáz méteres magasságával emelkedett ki a többi közül, mesébe illő látványt nyújtva a távolból.

Út közben igyekezett összeszedni a gondolatait és tervezgetni a napot. Tudta, hogy fontos bizonyítékokat kell gyűjtenie a tiltott rodeó eseményekről és az állatok bántalmazásáról, hogy bezárathassák a bűnösöket és leállíthassák a rodeók rendezését. Ahogy közeledett az arénához, izgalom és elszántság töltötte el és egy pillanatra el is felejtette a kellemetlen éjszakai látogatókat.

A városba érve látta, hogy már nagyban készülődnek a pénteken kezdődő háromnapos fesztiválra. Közel akart kerülni a központhoz, ezáltal ahhoz a helyszínhez, ahol majd a rodeót fogják rendezni, de semmit jelentőségteljeset nem látott. Az állatok nem voltak ott, ezért kérdezősködni kezdett. Megtudta, hogy néhány versenyző csak előtte éjszaka fog érkezni, akik úgy hozzák magukkal állatszállító trélereken a lovakat és bikákat. A helyiek már két napja edzenek és trenírozzák a jószágokat. Péntekig még volt két napja.

Eltette a zsebébe a telefonját és dolgavégezetlenül beült az egyik központi pubba, hogy megebédeljen. Miközben várta a rendelését küldött egy emailt a vezetőségnek és egy rövid helyzetjelentést is a helyi állapotokról. Mikor megette a Chicken Quesadilla-t, ami egy tortillába csavart grillezett csirke volt, amit általában olvasztott sajttal és zöldségekkel töltöttek és salsával vagy tejföllel tálaltak, elment egy kicsit körülnézni. Készített néhány fényképet a városról, meg a központból is jól látható környező hegycsúcsokról, amik úgy ölelték körbe a kis helyet, mint nagymama az unokáját. Titokban elkattintott néhány képet a közeledő esemény kijelölt helyszínéről és a kiállított plakátokról is, majd azokat is elküldte a new yorki irodának.

Ránézett az órájára és látta, hogy már délután kettő is elmúlt, ezért visszasétált a kocsijához. Remélte, hogy végre csend és nyugalom van a házban, ahol végre nyugodtan birtokba veheti a nappalit. Elhatározta, hogy kulcsra zárja az ajtót és Emily-n kívül senkit nem fog beengedni.

Nagy megkönnyebbülés töltötte el, mikor üresen találta a házat. Óvatosan benézett a szobába, ahol nemrég még a férfi részegen aludt, de úgy tűnt már nyoma sincs. Sőt! Az ágy bevetve, a szoba kiszellőztetve patyolattisztán minden úgy volt, mikor megérkezett. Pont, mikor meglátta a rendet sms érkezett a telefonjára. „Remélem minden a legnagyobb rendben. Ha ráérsz írj és este átmegyek. Emily”

Sandy az üzenetből arra következtetett, hogy a nő talán már járt ott és rendet rakott. Letette a telefont az asztalra és megnyugodva a fürdőszoba felé vette az irányt, hogy felfrissítse magát. Mikor lendületesen belépett az ajtón a megdöbbenéstől hatalmasat sikoltott. A férfi anyaszült meztelenül állt előtte, sötét, kócos haját épp megtörölte tusololás után. A szívéhez kapta a kezét, és nagy dérrel-dúrral beszaladt a szobájába.

Nem sokkal később rövid motoszkálás után hallotta, hogy csendben becsukódik az ajtó és egy autó megáll a ház előtt. Óvatosan kinézett a függöny takarásából, látta, hogy Colton beül egy férfi mellé és elhajtanak. Óvatosan kinyitotta a szobája ajtaját és – félve, hogy bármikor a nemkívánatos személy ismét felbukkan – csendben körülnézett. Az ajtó felé megszaporázta a lépteit és miután két kucsra fordította, hangosan lélegezve nekidöntötte a hátát. Szeme a konyhapulton lévő fehér papírra tévedt. Nem emlékezett rá, hogy ott lett volna korábban. Óvatosan a kezébe vette, és elolvasta a ráírt pár szót: „Bocs a tegnap este miatt. Remélem, nem okoztam túl nagy gondot. Colton.”

Egy pillanatig csak bámulta a papírt, majd újra elolvasta. – Hát, legalább elismerte, hogy hibázott. – gondolta. De ez még nem változtatott azon, hogy az iménti pillanat és az előző este mennyire kellemetlen volt. Még mindig bosszantotta, hogy a férfi milyen tenyérbemászó és öntelt volt. Mégis, ahogy a neve ott díszelgett a papíron, valami furcsa kíváncsiságot ébresztett benne. Próbálta kiverni a fejéből, de az emlék ott motoszkált benne. Vajon milyen ember lehetett, ha nem épp részegen dőlt be az ágyba? És miért hagyta ott azt a cetlit?

Másnap délelőtt Colton egy hatdobozos sörrel a kezében ismét bekopogott az ajtón.

– Békekötés? – javasolta, és felemelte az italokat. – Hogy első benyomást javítsak. – folytatta.

Sandy karba tett kézzel állt az ajtóban, egy pillanatig latolgatva, hogy becsapja-e az orra előtt, vagy meghallgassa.

– Téged nem lehet levakarni?

– A húgom leharapta a fejemet a telefonban, úgyhogy a válaszom: nem. – mondta. Sandyt elvarázsolta igéző mosolya és hibátlan fogsora. Sóhajtva félreállt, hogy beengedje.

– A te házad is… – felelte durcásan.

Colton megpróbált összeszedettebbnek tűnni, mikor zavartan lehuppant a kanapéra, de nem igazán sikerült neki. Egyáltalán nem tűnt úgy, hogy otthon érezne volna magát. Letette a sört az asztalra.

– Valóban az enyém is, de nem élek itt fizikailag.

– Azzal akarsz jó benyomást kelteni, hogy már délelőtt sörözöl? – mutatott a dobozokra a nő.

Colton elgondolkodott, látszott, hogy meglepte a kérdés.

– Nem tudtam mit illik ilyenkor hozni? Láttál itt a városban virágárust?

Sandy alig észrevehetően elhúzta a száját.

– Nincs olyan alkalom, hogy virágot kellene hoznod.

– Békülni jöttem, de látom nem tudlak kiengesztelni. Akkor kezdjük azzal, hogy köszönöm, hogy nem hívtad rám a seriffet.

Sandy sóhajtott, majd leült az asztalhoz. – Rendben. Magyarázd el, miért ne lenne okom, becsapni előtted az ajtót?

Colton meglepetten nézett rá, majd elmosolyodott. – Nem az vagyok, akinek éjszaka látszottam.

– Igazán?

– Ez hosszú történet.… de van időnk, igaz?

Sandy a sörösdobozra pillantott, majd vissza Coltonra. – Valójában nincs időm. Talán, ha sör helyett kávét hoztál volna…

Colton elnevette magát és szinte felugrott. – A húgom tart itthon kávét. – mondta és kutatni kezdett a konyhában. Az felső szekrényből elővett egy dobozba csomagolt kis kávégépet és diadalittasan a nő felé mutatta. – Akkor itt maradhatok egy csésze erejéig?

Sandy egy pillanatig habozott, majd bólintott.

Colton pillanatok alatt elkészítette a kávét és az egyik csészét a nő kezébe adta. Leült vele szemben, a fotelbe. Belekortyolt a forró kávéba és az asztalra tette, majd mélybarna, szomorú szemét hosszan a nőre szegezte.

Sandy zavarba jött. Elgondolkodott, hogy lehet ilyen züllött fickó ilyen házias, aki ennyire otthonosan mozog a konyhában, mégis kétes életű nőkkel múlatja az éjszakákat.

Colton mély sóhajjal lassan megszólalt: – Két éve történt… – kezdte, miközben messzire révedt a tekintete. Mintha megállt volna a pillanat. – A menyasszonyom, hat hónapos várandós volt a fiúnkkal. Együtt választottuk neki a Dalton nevet. – a férfi mereven nézett előre, közben alig pislogott. Egy percig sem titkolta a szeméből kibuggyanó könnycseppet. Miután férfiasan letörölte a kézfejével tovább folytatta: – Maggie a Cheyenne Vadasparkban dolgozott Colorado Springsben. Egyik nap látogatás közben a parkban bikaborjú született. A kifutó mellett volt a kisállatsimogató, ahol ricsajoztak a gyerekek. Megzavarta az állatokat. Azonnal bezárt az állatkert, de a bikák megvadultak, és a dolgozók sem tudták megállítani őket. Maggie az orvosokkal volt, mikor az állat született… de nem tudott kimenni a karámból… eltaposták… csak úgy eltaposták… mint egy lábnyomot… mintha ott se lenne… – dörögte kemény hangon a férfi, és ökölbe szorította a kezét. Lehajtott fejét cowboykalapja eltakarta.

Sandy azonnal megsajnálta. Óvatosan a hátára tette a kezét. – Őszintén sajnálom! – nem volt képes mást kinyögni. Arca elhomályosult a férfi szavai hallatán.

A levegőben megcsillant a bánat és a feszültség, ahogy a történet súlya lassan letelepedett a konyha csendjére.

Colton felállt és a konyhapultra támaszkodva hátat fordított neki, majd magában dünnyögött még néhányat.

– Az állatok… az állatok nem tehetnek róla. Ez állt minden jelentésben. „Ösztönösen cselekedtek”, ezt írták mindenhol, „a borjat védték, nem tehetnek róla”.

– Igen, az állatok ösztönlények, ösztönösen cselekednek. – ismételte nyugodt hangon Sandy, de összerezzent, mikor a férfi hirtelen megfordult és hangosan felkiáltott.

– Ösztönlények, mi? Megölték a családomat! Azóta gyűlölöm őket! – Azóta... – megállt egy pillanatra, mintha a múlt sebei újra élővé válnának –, azóta már nem tudok máshoz ragaszkodni. Az ital lett az egyetlen, ami enyhíti a fájdalmat, és a buli a menekvés. Minden pohár, minden éjszaka egy kísérlet arra, hogy elfelejtsem, amit elvesztettem, bár sosem lesz teljesen feledhető. Csak iszom, hogy valahogy kibírjam. – lejjebb vette a hangját, mert látta, hogy a nő megijedt. Észbe kapott és kifelé indult.

– Ne haragudjon, hogy csak úgy elmondtam… mennem kell. – Azzal kirántotta a bejárati ajtót és elment.

Sandy tanácstalanul állt a becsukott ajtó mögött, érezte, hogy őt is megrohanták az érzések. Pillanatokig még a férfi által elmesélt történet hatása alatt állt, mikor hirtelen összerezzent, mert megcsörrent a telefonja, Emily hívta. Kicsit kimozdította gondolataiból, de kimondottan örült neki, hogy a nő azt ígérte, öt perc és ott van nála.

Emily vidámsága egy kicsit jobb kedvre derítette, de nem tudta elkerülni, hogy ismételten ne halljon Coltonról. Ő is elmesélte neki azt a történetet, amit nem sokkal korábban a férfitól is hallott. Elmondta, hogy azóta az eset óta nem tartanak bikákat az állatkertben.

– Az alkohol nem megoldás semmire. – mondta halkan, amivel Emily is egyetértett.

Sokáig beszélgettek, és Emily ígéretet tett rá, hogy Colton nem fogja többé zavarni. Sandy már nem volt biztos benne, hogy tényleg ezt akarja. Megérintette a férfi története, szerette volna együttérzése felől biztosítani.

Mikor újra egyedül maradt elhatározta, hogy ha legközelebb találkozik vele megmondja neki.

*

Nem kellett sokáig várnia, mert másnap délben ismét feltűnt a férfi.

– A húgom szerint szereted a lekváros fánkot. – Emelte Sandy orra elé az édességgel teli papírzacskót. A nő elmosolyodott és valamiért megremegett a keze a férfi ismételt jelenlétében. – Ugye, nem hitted, hogy elmehetsz a városból, míg meg nem ismerted az igazi vendégszeretetet?

Sandy beleharapott a fánkba, közben zavartan látta, hogy Colton ismét a kávégépnél tüsténkedik. Dejavu érzése támadt, de örömmel töltötte el, hogy a férfi megint ott van vele.

A kezdeti gátlásos percek után szép lassan oldódott köztük a feszültség, és a férfi nagy vonalakban elmondta, hogy a városban van egy műhelye, autókat javít. Sandy csak nagy vonalakban beszélt a munkájáról, szó szerint kerülte a forró kását és inkább csak New Yorkról, meg a keleti partról beszélt. Annyit mondott csak, hogy egy Nonprofit szervezetnél dolgozik, és rengeteget utazik a környezet és az állatok megmentéséért. Azt nem mondta el, hogy miért van ott, Coloradoban.

Colton nagyon úgy érezte, hogy nem szabad elmondania, hogy mivel egészíti ki a keresetét és milyen brutális módon viselkedik azokkal, akik elvették tőle azt, akiket annyira szeretett. Így hasonló módon mindketten eltitkoltak valamit az életükből.

Gondolta, van még egy egész napja az adatgyűjtésig, ezért elfogadta a férfi meghívását a Pikes Peak hegyre. Elmondása szerint, aki Coloradoban jár nem szabad kihagynia a négyezerháromszáz méter magas kilátást a tetejéről. A kirándulás nem volt a nő ellenére, hiszen egy kicsit összekapcsolódott a munkájával is. Nemcsak az állatokat, a környezetet is ugyanúgy védte és tisztelte, jobban mondva kiállt ezen nemes dolgok érdekeiért.

Megbeszélték, hogy reggel korán találkoznak.

A szokásos kávé után el is indultak.Felfelé menet egy kisebb konvoj alakult ki ahogy a turisták lassan csatlakoztak egymáshoz, majd együtt ezer méterenként megálltak egy kis időre, hogy ne jöjjön elő a magassági betegség.     

– A hely a leglátogatottabb természeti csoda errefelé. – mesélte Colton mikor odaértek. Leültek a végtelen kilátóteraszként eléjük táruló hatalmas sziklaszirtre. – A Pikes Peak nem csupán egy hegység csúcsa, hanem az emberi kitartás és a természet iránti tisztelet szimbóluma is. Az ott töltött idő segít megállni egy pillanatra a rohanó világban, és elmerülni a természet nyugalmában. A hegy fenséges látványa arra ösztönöz, hogy elgondolkodjunk életünk értelmén, és új perspektívákat fedezzünk fel, akár a mindennapi kihívások közepette is.

– Ez szép! Olvastad?

A férfi nevetett: – Igen. De volt időm megtanulni a szöveget, hiszen kiskoromban mást sem hallottam.

– Hogy hogy?

– Az apánk túravezető volt a Pikes Pike-en. Minden túráját ezzel kezdte. Gyerekként sokat felvitt oda. Amúgy, csak le akartalak nyűgözni. – tette hozzá a végén komolyan.

Sandy elbűvölve nézett a férfira. Csodálta és egyben irigyelte is. Egy pillanatig elnézte a férfit, majd elkapta a tekintetét. Újra maga elé nézett a messzeségbe.

– Ez egyszerre lenyűgöző és inspiráló! Ez nemcsak egy kaland, de úgy érzem a megújulás szimbóluma, ahol mindenki megtalálhatja a számára legfontosabb üzenetet a természet erejéről és az élet végtelen lehetőségeiről. – mondta fennhangon a nő és ahogy a szikla tetején ültek széttárta a karjait, minta repülne.

– Ez szép! Olvastad? – vágott vissza Sandy korábbi kérdésére a férfi.

Colton egy hosszú pillanatig csak nézte a nőt, majd arca megkeményedett. Az addigi könnyed mosoly mögött volt valami érzéki. Sokáig az ajkán maradt a tekintete, majd közel hajolt hozzá és lágyan megcsókolta.

A levegő megfeszült köztük. Sandy szívverése felgyorsult, de nem akart gyengeséget mutatni. Fogadta a csókot, de egy pillanattal később meg is szakította. Kérdőn nézett a férfira, majd szégyenlősen elfordult.

– Vissza kellene mennünk. – suttogta. Felállt, és lassan hátralépett, mielőtt elindult volna.

Colton csak akkor engedte ki a benntartott levegőt, amikor a nő már háttal állt neki. Egyáltalán nem volt biztos benne, hogy nem ijesztette el – és abban sem, hogy Sandy ezek után akar-e még találkozni vele.

Sandy a még a kocsiban is próbálta lenyugtatni hevesen verdeső szívét. A férfi szavai, a mosolya, mind-mind ott visszhangoztak a fejében. Mégis, valahol mélyen, a gyomrában érezte, hogy valami nem stimmel. Colton nem volt az a típusú férfi, akit könnyű volt megérteni. A csókja édes volt és lázító, de valamiért veszélyes is.

– Ne haragudj! – mondta halkan Colton, mikor elindultak.

– Semmi baj! – válaszolta, és tekintete a kocsi szélvédőjén túlra vándorolt. Eszébe jutottak Emily szavai: „Colton a bika jegyben született, és pontosan olyan is, mint egy igazi bika. Mindent ösztönből csinál. Néha még ő sem tudja, hogy miért.”

Mikor hazaértek Colton megállt a ház előtt. Mikor a nő ki akart szállni a kocsiból érzékien ránézett, látszott, hogy még mondana valamit, de Sandy megelőzte: – Figyelj, én egy hét múlva hazamegyek, szóval… nem lenne helyes.

A férfi megértette a szavait, de nem tudta, hogyan illeszkednek helyzetükbe az elutasító szavak és a kellemes érzések. Mindketten ugyanazt akarták, ez érezhető volt. Colton ösztönei, az indulatok, amit ki tudott hozni belőle a nő, nem tűntek mindennapi reakciónak.

Sandy sem tudta elrejteni vonzódását Colton iránt. A férfi jelenlétében bizsergést érzett a gyomrában, de tudta, hogy Colton nem csupán egy erős férfi volt, hanem egy vihar, amelyet nehéz volt megérteni és még nehezebb volt kezelni. Ő nem egy egyszerű ember. Az ösztönei diktálnak neki, és bár megpróbálkozik a változással, nem tudni, hogy valójában tényleg változni is akar.

Gyorsan elköszönt és besietett a házba. A függöny mögül még látta, hogy a férfi lassan elhajt, de pillantása végig a házon maradt.

*

Sandy egyedül vacsorázott. Bekapcsolta a countrycsatornát a tévében, de mégis túl nagy csend volt körülötte. Jelzett a telefonja, hogy üzenete érkezett Emilytől. A nő az után érdeklődött, hogy minden rendben van-e. Sandy megnyugtatta, hogy épp aludni készül és semmi különös nincs. Letusolt, és fogat mosott, majd email-ben megbeszélte a másnapi teendőket a főnökével. Már épp végzett, mikor csengettek. Felkapta a köntösét és kíváncsian kinyitotta az ajtót.

Egy hatalmas virágcsokorral nézett szembe.

– Azt mondtad nincs virágbolt a városban. – próbált komoly maradni, de belül remegett.

– Ami igaz is. – felelte a férfi. – A szomszéd városból hoztam.

– Á, értem! – bólintott Sandy, és kellemes érzéssel töltötte el, hogy Colton egész a hatvan mérfölddel odébb lévő városig ment egy csokor virág miatt. Úgy érezte, a „bejöhetek?” kérdésére udvariatlan lenne nemet mondania. Elmosolyodott, majd óvatosan átvette a virágcsokrot, mintha egy kincs lenne a kezében. – Ez gyönyörű – jegyezte meg, miközben egy pillanatra elmerült a virágok színpompás világában. – Köszönöm, hogy megtetted az utat érte.

Colton bólintott, majd egy apró, sejtelmes mosollyal folytatta: – Örömmel tettem – mondta, és remélte, hogy minden egyes apró gesztus egy újabb ajtót nyithat meg a nő szívében. – Ma este szerettem volna valami mást mutatni, mint a természet szépségét, valami személyeset, egy emléket, ami talán örökre megmarad.

Sandy szája szinte tátva maradt a férfi őszinteségén és bátorságán. Egy hang sem jött ki a torkán, mikor Colton érzékien az arcához hajolt és lágyan megcsókolta. Hagyta, hogy végigvezesse ajkát a bőrén és puhán megtalálja az ajkát. Szenvedélyes csókja abban a pillanatban minden ellenállást elfeledtetett vele, és úgy simult a karjába, mintha minden egyértelmű lenne.

Az egész éjszakát együtt töltötték. Sandy fáradtan hajtotta fejét Colton mellkasára és kezét megpihentette az álla alatt.

– A húgod szerint meg tudsz változni.

– Nekem mindig azt mondta nem. Mindig azt mondta, hogy a hozzám hasonlók hetvenöt százaléka vandálságra vetemedik.

– De a reményteli huszonöt a tied. – mosolygott Sandy és a férfira emelte a fejét.

– Érted változtatnék mindenen.

A nő hosszan elgondolkodott.

– Félek nem tudnál élni New Yorkban.

– Én meg azt hiszem igen.

– El kell intéznem itt még valamit, aztán… – A férfi egy forró csókkal szakította meg a nő mondatát.

– Bárhová elmegyek veled. – suttogta az ajkába és újra összeforrt a testük.

Hajnali négykor a férfi telefonjának csörgése zavarta meg őket.

Colton megcsókolta a nő feje búbját és bocsánatkérően öltözni kezdett.

– A társam hívott, mennem kell.

– Mi történt?

– Kiszökött az egyik bika. Most jut eszembe, eljössz holnap a rodeóra?

– Persze, hiszen azért jöttem… de miért kérdezed? Mi közöd a bikákhoz?

A férfi értetlenül húzta össze a szemöldökét. – Én is ott leszek. Nem mondtam még?

– Colton, várj egy pillanatot, hadd mondjam el! – mutatott maga mellé az ágyra. – Tudod, meséltem, hogy mit dolgozom. Célunk az állatok védelme. A cégünk az első abban a projektben, hogy lebuktassa és börtönbe küldje az összes szervezőt, aki illegális bikaviadalokat rendez. Megtudtuk, hogy Coloradoban a legrosszabb a helyzet, mert itt minden rendezvény után brutálisan kivégzik a bikákat. Kimondani is szörnyű.

A férfi álla leesett a megtudottaktól. Ijedten nézett a nőre. Lehajtotta a fejét és egy pillanatra kontrollt vesztett a teste. Megtántorodott. Miközben öltözött többször is megcsókolta a nőt és kérlelte: – Ne gyere el a rodeóra! Kérlek, ne gyere el! Nem szabad látnod azt, ami ott történik!

– Erős vagyok! Most mondtam, hogy azért jöttem. De nem értem, az előbb azt mondtad menjek el veled.

– Változott a helyzet. – mondta kapkodva és indulásra készen a fejébe nyomta a kalapot.

– Mi változott két perc alatt?

– Figyelj, nem szabad eljönnöd és kész! Várj meg itt és megígérem, ha vége befejezem és elmegyünk innen.

– Nem értem miről beszélsz.

– Sandy, én… én rodeós vagyok. Tavaly majdnem megnyertem a versenyt, de idén minden esély az enyém. Nagy pénz van ebben. De most, hogy tudom miért vagy itt minden megváltozott. Megígérem, hogy nem bántom a bikát.

A nő a szája elé kapta a két kezét és halk sikoly hagyta el a torkát. Szeme könnybe lábadt és csak rázta a fejét, hogy nem hiszi el, amit a férfi mondott.

– Mondd, hogy nem igaz! Mondd, hogy nem!

– Ígérem, abbahagyom! Ígérem ez lesz az utolsó!

– Már késő! – mondta lemondóan a nő és tovább folyt a könnye.

– Ezt, hogy érted? – szűkítette keskenyre a szemét a férfi.

– Már késő! Az FBI, az újságírók, az nemzeti seriffhivatal, és az összes ügynök, aki kapcsolatban áll az állatvédő szervezetünkkel, mind ott lesz holnap és csak arra vár, hogy lesitteljék a bűnösöket.

– Mi?

– Igen! Colton, ne menj oda, kérlek! Téged is elvisznek! – könyörgött a nő és a takarót maga köré szorítva a férfi után lépett.

Colton forrón megcsókolta.

– Már nem tehetek mást, ott kell lennem. Szeretlek! Kérlek, ne felejts el!

– Nem tehetem! – zokogta a nő, mire a férfi fájó szívvel búcsút intett.

Két ellentétes ügyért éltek, ellentétes világban éltek.

*

A rodeo napja fényes ünnepség volt.

Amint Colton felült a nagy, erőteljes állatra, a nézők szíve hevesen dobogott. A bika lázasan vetette magát a menekülés útjára, miközben a versenyzőnek minden egyes másodpercben azon kellett dolgoznia, hogy megtartsa egyensúlyát a vad állat hátán. A por és a verejték keveredett, és minden pillanatban a bátorság, a küzdelem, valamint a természet megfékezhetetlen ereje volt kézzel fogható.

Ahogy a bika végül lelassult, és a versenyző a hősies küzdelem emlékét magával vitte, az aréna csendesen árasztotta azt a mély tiszteletet és megbecsülést, amit a természet és az ember közötti küzdelem minden egyes pillanata kiváltott. Colton megnyerte a hőn áhított versenyt. A tömeg ujjongva ünnepelte még akkor is, mikor a törvény emberei megjelentek a rendezvényen.

A győzelem pillanata keserűvé vált, mikor Colton lelépett az emelvényről és önként nyújtotta kezét a bilincsbe. Szemével megkereste az első sorban álló Sandy-t és azt suttogta felé: – Szeretlek!