2024 Troizén, Görögország

Nerion egy éve nem lépett ki a birtokáról. A Troizén melletti hatalmas fehér falakkal, bástyás oszlopokkal és kék kupolákkal körülvett szinte mini falunak nevezhető birtokán töltötte az elmúlt egy évet. Csak a személyzete és szűk családja vette körül. Szándékos száműzetésbe zárta önmagát azzal, hogy nem mozdult ki a felesége elvesztése után, a gyászidő alatt. Úgy érezte otthon megvan mindene, nem hiányzott a közösségi élet, ami a hétköznapi világgal kapcsolta volna össze. Mielőtt önkéntes bezártságra ítélte magát sokat utazott, sokszor a feleségét is magával vitte. Egy bőripari vállalata volt, annak idején maga is az apjától örökölte, ahogy most a fia helyettesítette az övét is. Nem érezte hiányát, hogy emberekkel találkozzon és ha a fia és a lánya nem nyaggatja, akkor ezen az áprilisi napon sem bújik ki a csigaházából.     

Kiszállt a sötét Mercedesből és az utcafronti kávézó felé sétált. Leült a teraszon és rendelt egy kávét, meg egy Metaxát. Sötét öltönye, fehér ingének felhajtott gallérja és fekete napszemüvege erősítette tekintélyt parancsoló jellemét, amitől a felszolgáló hölgy is félve közelítette meg az asztalt, ahol helyet foglalt. Mikor rendelés előtt levette a napszemüvegét jóképű külsejétől a pincérnő még nagyobb zavarban érezte magát. Negyvennyolc éves volt, de csak az elmúlt egy év miatt látszott annyinak. Míg a felesége élt sosem hagyta el a száját a mosoly, ezáltal tíz évet simán letagadhatott volna valódi korából. Fekete hajába néhány ősz hajszálat festett a gyász, ami az egy éve meghagyott szakállát is már itt-ott megszínezte. Égszínkék szeme és formás szemöldöke vidám pillantást mutatott, de néhány aprócska ránc már jelezte az elmúlt időszak fájdalmait. Vastag, hosszúkás ajka régen mindig mosolygott, de most azt érezte, hogy elreped a szája, ha bármilyen vigyort is kell mellékelnie a pincérnő felé.     

Mikor felvette a telefont ismét megígérte a fiának, hogy megpróbálja élvezni a való világ értékeit és legalább egy órát eltölt emberek társaságában. A vonal túloldalán Nicolas nagyot sóhajtott és megnyugodott, hogy apja legalább megtette, amiért oly régóta könyörögtek neki.       

Ahogy Nerion ott üldögélt a nagy melegben rájött, hogy igaza volt a családjának, nem is olyan szörnyű a hétköznapi élet. Fülébe csengtek a lánya szavai: „Elég, ha csak ülsz és nézed az embereket!” Néha sokkal okosabbnak és bölcsebbnek látta őket, pedig Adelina még csak huszonöt, Nicolas pedig huszonkilenc éves volt.                                                                                  

Letette a telefont és önkéntelenül is elmosolyodott, ha a gyerekeire gondolt. Pont akkor, mikor egy szőke hölgy készült leülni a vele szemben lévő asztalhoz. Szürke vászon anyagú, vállánál pántos ceruzaruha volt rajta, alatta hegyes gallérú, rövidujjú elegáns fehér ingblúz. Szőke haját lazán a füle mögé tűrte és csodálkozó mosollyal a férfira meredt.  Vékony ajka kétoldalt keskeny vonalban végződött, arcán mosolygödröcske jelent meg, mikor nevetett. Hatalmas barna szemét fekete tussal hangsúlyozta ki, amúgy is sűrű szempillája pedig elbűvölő szépségét csak megerősítette.

Nerion hirtelen felugrott, hogy üdvözölje a csinos ismerőst. Amióta a felesége meghalt homokba dugta a fejét és nem akart találkozni annak családjával sem. De ott, abban a pillanatban hihetetlenül boldog volt, hogy találkozott felesége pontos másával, Médea nővérével, Phaedrával. Évek óta nem látta a nőt, mert ő az esküvőjük után külföldre költözött. Utolsó információja az volt róla, hogy egy nagy hajótársaságnál dolgozik, ezért a Brit szigetekre tette életének székhelyét.  

Beszélgetésük közben Nerion lassan levette a zakót, feltűrte ingujját és meglazította a felső három gombot a gallérja alatt. Beletúrt a hajába és megtörölte a homlokán gyöngyöző verejtéket. Nem volt rá felkészülve, hogy a nő bája és kellemes kisugárzása ilyen váratlanul rabul ejtse.

*

Mikor egy héttel később bejelentette a gyerekeinek, hogy kit vár vacsorára, Adelina és Nicolas örömmel üdvözölték a rég nem látott családtagot. Kicsik voltak még, mikor utoljára találkoztak, ezért csak homályos emlékeik voltak róla.                                               

A vacsoránál felhőtlen beszélgetésbe kezdtek, mikor az üzlet és a bőripar került szóba. Adelina maga is az utolsó divat szerint öltözött, mint ahogy Phaedra is, így hamar megtalálták a közös hangot. Nicolas szótlanul nézett a nőre, váratlanul érte, hogy apja újdonsült szerelme nem más, mint a nagynénje.  

A vacsora további részében csak az üzletről beszélgettek, és arról, hogy Phaedra javaslatára Nerion újra visszatér a munkába. Adelina szinte tapsolt örömében és abban a pillanatban eldöntötte magában, hogy apja választottját máris a szívébe zárta. Nicolas pillantása hosszan elidőzött a nőn, de igéző tekintete mögött gyanakvás bujkált.               

– Hé, fiam! – szólt fennhangon, hogy elterelje a fia már-már illetlen bámészkodását. – Emlékszel, mikor anyával és Phaedrával elmentünk hajózni az első iskolai szünetedben?  

– Persze… – felelte zavartan a fiú, miután Phaedra is viszonozta az átlagosnál kicsit tovább tartó pillantását. Nicolas gyerek volt még, de természetesen emlékezett a már akkor is nagyon csinos nőre. Azóta szinte alig változott valamit, arca és alakja is érettebb, fiatalos szépsége káprázatosabb lett.                                                                                                               

A következő napokban Nerion bizalmatlanabbul kezdett viselkedni a fiával. Sokáig az a pillanat járt a fejében, mikor a nő és Nicolas összenéztek. Tudta, hogy a korkülönbség nem sok köztük, és Phaedra egyáltalán nem tűnik negyvenévesnek. Még a feleségétől tudta, hogy Phaedra angliai barátja még be sem töltötte a harmincat, mikor a nő már harminchét volt. Elhessegette magától féltékeny gondolatait, hisz nem volt semmi oka rá, hogy bármi hasonlót feltételezzen szeretteiről. Megmagyarázta féltékeny viselkedését azzal, hogy fülig beleszeretett a nőbe és félt, hogy őt is elveszíti, mint ahogy a feleségét is. Médea egy súlyos légcsőfertőzést kapott a gyárban, ami a bőrgyártás során belélegezve a tüdejébe került. A szövettan rossz eredményt mutatott, már nem tudtak rajta segíteni. Azóta szűrőket és a legmodernebb filtereket szerelték be a gyárba és az üzem minden egyes részébe.  

Zavarta, hogy Phaedra miatt egyre többet veszekednek a fiával, de olyan szerelmesnek érezte magát, mint egy makacs tinédzser. Hogy döntését véglegesítse a következő szombati vacsoránál bejelentette, hogy feleségül veszi Phaedrát, amire Nicolas úgy reagált, mint egy féltékeny gyerek.

– Nem gyors ez egy kicsit? – kérdezte az apját, mikor vacsora után egyedül maradtak. Nerion hazavitte Phaedrát, és épp belépett az ajtón, mikor Nicolas nekiszegezte direkt kérdését.     

– Az elmúlt egy évben egyfolytában azt hallottam tőletek, hogy mozduljak ki és ismerkedjek! És most, mikor azt teszem felháborodsz! Megtudhatom az okát?                  

– Nincs… nincs semmi oka, csak… miért pont ő?                                                   

– Miért pont ő? Mi a baj vele?                                                                                              

– Nem tudom, apa! Ez az egész olyan furcsa… és gyors!                                        

– Furcsa? Miért furcsa, mondd?                                                                                            

– Nem tudom… – próbált magyarázkodni bizonytalanul Nicolas. – túl csinos… és nem értem miért van egyedül. Egy olyan fajta nőnek, mint ő… biztos rengeteg udvarlója van.         

– Olyan fajta? Kifejtenéd ezt pontosabban?                                                                         

– Azt akartam mondani, hogy csinos… és sikeres… anyagiakban sincs hiánya…                      

Nerion közelebb lépett a fiához és szembe állt vele. A vállára tette a kezét.                               

– Fiam! Köszönöm, hogy tetszik a választottam, de kérlek ne kételkedj benne! Őszintén szeret, és én annál is jobban szeretem! Száz százalékig érzem mikor együtt vagyunk, hidd el! Nem kell elmondanom mire gondolok, ugye?                                                                   

Nicolas az apja szemébe nézett, pillantása lehiggadt és elszégyellte magát.                   

– Ne haragudj, apa! Csak furcsa, hogy anya testvére, és most ő fog ránk főzni!                       

Apa és fia megölelték egymást, és egy pillanatig mindketten csendben tisztelegtek Médea emlékének. Mikor Nerion kifelé indult még visszaszólt az ajtóból:                                               

– Anya helyét nem veszi el senki a szívemben, és nem is hasonlítom össze a két érzést! – Majd hozzátette: – Ja, és ne hidd, hogy Olympia bárkinek is átengedné a konyhát! – Kacsintott a fiára, mire összemosolyogtak.                                                                              

Nicolas megnyugodott, hogy ha az apja ennyire biztos magában, akkor talán neki sincs miért aggódnia. Emellett azt is tudta, hogy a házvezetőnőjük úgysem egyezne bele, hogy más főzzön rájuk.

*

A következő héten Phaedra beköltözött a hatalmas hociendába.                                  

Vasárnap végre az utolsó ruhafogas is a helyére került, és a szállító is elment már, mikor végre kifújhatták magukat a napokig tartó költözködés után. Este kilenc is elmúlt már, lassan mindenki visszavonult a hálószobájába.                                                             

Nicolas aznap nem segített a pakolásban. Későn ért haza és ittas állapotban vánszorgott be a nappaliba. A sárga falikarok és a kandalló éjszakai fénye hangulatosan világították meg a hatalmas nappalit, minek hatására kellemes emlékekkel töltötte el az otthon érzése. Tudta, hogy az aznapi közös családi vacsoráról lemaradt, a beköltözés megünneplésének nyomait pedig már rég eltűntette Olympia szorgos kezeinek munkája. Körülnézett a makulátlanul rendbetett lakásban, mikor megpillantott két használt poharat a félköríves bárpulton. Közelebb lépett, látta, hogy az egyik rúzsfoltos – nosztalgikus emlékei az idilli családjukról abban a percben szertefoszlottak. Kezébe vette a félig kiürült Ouzo-s üveget, és egy darabig elnézegette, majd töltött magának egy pohárral. Két kortyként nyelte le a jókora adagot, majd tántorogva elindult a szobája felé, de ahogy az apjáéhoz ért akaratlanul is meghallotta a halkan kiszűrődő hangokat. Egyértelmű volt, hogy mi játszódik le a hálóhelyiségben. Az alkohol elbódította agyát annyira, hogy szemérmességén felülkerekedjen, ezért ujjával kíváncsian betolta a résnyire nyitva hagyott ajtót.                                                                                                                            

A szobában halk zene szólt (Cris Garez-Te escucharé), amit Phaedra kéjesen nyögdécselő hangja tett érzékivé. Látta, hogy a nő az apja fölött ül, igézően szép teste lágyan ringatózott rajta a zene ritmusára.

Nicolas nem tudott megmozdulni, a látvány miatt szó szerint földbe gyökerezett a lába. Magáról megfeledkezve szinte tátott szájjal nézte az erotikus jelenetet. A fülledt szeretkezés és a nő érzéki mozgása teljesen rabul ejtette. Látta, ahogy a nő pozíciót váltva az apja ölébe ül, és tenyérnyi fenekét a férfi megmarkolja. Nerion végigcsókolta a nő melleit és a nyakát, Phaedra pedig a fejét hátraszegve élvezte a férfi által nyújtotta örömöket. Arcát az ajtó felé fordította, mikor véletlenül meglátta a dermedten őket néző fiút.                        

Összetalálkozott a pillantásuk.                                                                                              

Phaedra meglepődött, mozgásának lágy üteme egy pillanatra megtört, de a bámészkodó tekintet felizgatta annyira, hogy szenvedélyét tovább korbácsolja. Nicolas szemébe nézve folytatta érzékien tekergőző mozgását, feltüzelt vágya egyre hevesebb érzéseket diktált. A fergeteges orgazmus hatására lágy mozgása felgyorsult, ajka megnyílt, erotikus hangja pedig csábítóan úszott keresztül a szobán. Haja kócosan lebbent az arcába, ahogy fejét oldalra billentve átélte a csodát és a kielégüléstől hosszan megfeszült a teste.                                          

De nem csak a fiút izgatta fel Phaedra varázslatos orgazmusa, Nerion legyőzhetetlen uralkodóként fölé került és csípőjét kétoldalt megmarkolva az ágyra döntötte. Tenyerét végigvezette a mellei közt, lefelé a hasán és forró csókokkal borította be meztelen testét. Mikor újra egymásba olvadtak Phaedra már nem nézett az ajtó felé – tudta, hogy Nicolas már nincs ott.

*

Nerion az új szerelemnek köszönhetően hatalmas lendülettel vetette bele magát az életbe, így üzleti útjai is egyre gyakoribbak lettek. Az esküvő előtti héten táncórára járt Phaedrával, amit több-kevesebb sikerrel teljesíteni is tudott. Az egyik ilyen próbatáncra viszont hatalmas késéssel érkezett volna, ezért felhívta a fiát, hogy ugorjon be helyette.                        

Nicolas gyerekkorában a testvérével együtt nyolc évig táncolt, ezért nem volt idegen számára az esküvői keringő próbatánca sem. Mikor meglátta a táncterem előtt várakozó nőt akaratlanul is az előző esti erotikus jelenet kúszott az emlékeibe. Kétségtelen, hogy Phaedra is ugyanarra gondolt, mert nem tudott megszólalni a meglepettségtől. Még akkor is kérdőn nézett a férfira, mikor Nicolas közvetlenül előtte állt. Pillanatokig némán nézték egymást, majd a fiú elhessegette fejéből a kompromittáló emlékeket és nagy nehezen megszólalt:                              

– Apa keresett, de nem vetted fel a telefont. – Próbált hétköznapi hangot felvenni, de Phaedra zavarba ejtő pillantása újra leterítette, ahogy a nő az ajkát nézve közönyös választ búgott.            

– Otthon felejtettem.                                                                                                  

Újabb csend következett, amiben érezhető volt kettőjük közt az egyre forrósodó hangulat.   

– Miért jöttél? – kérdezte Phaedra már-már tárgyilagos egyszerűséggel. Úgy tett, mintha az előző éjszaka semmi nem történt volna.                                                                                 

– Hidd el, nem akartam jönni, de apa ragaszkodott hozzá. Azt üzeni, hogy elcsúszott időben, nem fog ideérni. Engem küldött maga helyett.                                                                         

– Téged? – Nézett kétkedve Phaedra.                                                                                          

– Igen! Azt mondta már csak két próba lesz, és azt akarja, hogy jól menjen!                             

– Ismered ezt a fajta táncot?                                                                                              

– Az esküvői táncokra gondolsz?                                                                                     

Phaedra bólintott, csábító pillantása elidőzött a férfin. Fekete, lágy hullámokkal táncoló haja gyerekesen keretezte az arcát, kék szeme szinte vakított, ahogy sötét szempillái közül megbabonázva nézett a nőre. Igéző mosolyát hófehér fogsora hangsúlyozta ki, látszott, hogy egészségtudatosan él. Hibátlan, napbarnított bőrét az apjától örökölte, és magasságát is. Testalkata, elegáns mozgása és udvarias modora igazi úriember benyomását keltette, ami azonnal elvarázsolta a nőt.  

– Ismerem! Nyolc évig tanultam báli és a latin táncokat! – húzta ki magát büszkén Nicolas és közelebb lépett Phaedrához.                                                                                                   

Phaedra elgondolkodott, hogy jó ötlet-e, ha marad, de tudta, hogy csak a tánc a fontos és nem az előző napi történések.                                                                                                

– Jól van! Ha ő így akarja! – Egyezett bele és megpróbált közömbösen reagálni mikor a kezdődő zene lassú ritmusára Nicolas átölelte a derekát, és könnyedén a táncparkettre vezette. (Eugen Doga-Gramophon)                                                                                                    

Látszott, hogy a fiú valóban jól táncol, és az első néhány lépést magabiztosan teszi meg, de a tangó és a bachata után érezhetően megremegett a keze. (Prince Royce-La Carretera) A túlságosan érzéki és testközeli tánc meginogtatta önbizalmát és érezte, hogy Phaedra finom bőrének érintésétől felébredt belső rezonanciája. Visszatért fejébe az előző éjszaka, és hiába akart, nem tudott elvonatkoztatni az emléktől, mikor meztelenül látta a nőt. Az érzéki zene lágy dallamára légiesen lépkedtek és szinte azonnal egy ritmusra vert a szívük. (Denise Castle-Chanson D’amour) Már az első lépések után érezték az összhangot, amitől testük tökéletesen passzolt össze. Úgy táncoltak, mint két hattyú, akik a fodrozódó víz felszínén lágyan ringatóznak, érzéki mozdulataikat pedig az előző éjszaka emléke tette még hitelesebbé.                    

– Hazavihetlek? – kérdezte Nicolas az óra végén. – Persze csak ha te is hazafelé jössz.                

– Igen. – bólintott Phaedra és hallgatagon beszállt Nicolas mellé a fekete Mercedesbe.            

Útközben egyetlen szó sem esett köztük, de ami a házba érve történt, annak előzménye már érezhető volt mindkettőjükben.                                                                                                      

– Phaedra, én… – kezdte Nicolas és megérintette a nő vállát.                             

Arcuk közel került egymáshoz és Phaedra már nem fogta vissza érzéseit. Két kézzel a fiú hajába túrt és a hálószoba falának ütközve zabolátlanul nekiesett. Szenvedélyes csókjai nem hagyták szóhoz jutni Nicolast, aki látszólag nem is tudott ellenállni ösztönös vágyainak – a hálószobába fordulva az ágyra döntötte. Ugyanolyan hévvel gyűrte le róla a ruhát, és ugyanolyan hevesen csókolta, mint ahogy Phaedra kezdeményezett. De Phaedra félreértette a fiú zavart viselkedését. Nem tudta, hogy ő csak bocsánatot akart kérni azért, amiért akkor este meglátta. 

Váratlanul egy vékonyka hangot és egy zaklatott sikolyt hallottak az ajtó felől. Mikor hátranéztek, egy lányt pillantottak meg, akit Nicolas Salomének szólított. A lány után kiáltott és kapkodva rángatta fel magára a nadrágot. Pillanatok alatt kijózanította a mámoros állapotból a barátnője megjelenése, aki meglepetésnek szánta az érkezését. De Salomé álmában sem gondolta volna, hogy ő fog meglepődni szerelme csalfa viselkedésén.                                        

– Ki volt ez? – kérdezte csodálkozva Phaedra, de sejtette a választ.                               

– A barátnőm, de teljesen mindegy! Ezt nem csinálhatjuk! Az apám felesége leszel! És anyám testvére vagy! Úristen, mit tettem, ez nem lehet!                                                 

– Várj! – kiabált Nicolas után Phaedra, de ő már az ingét gombolva rohant a síró lány után. Hiányos öltözékben futott keresztül a nappalin, mit sem törődve azzal, hogy Olympia, a házvezetőnő tanúja volt az egész jelenetnek.                                                                                  

– Meg kell magyaráznom Salomének! Ha kell elmondom apámnak akkor is, ha kitagad!     

– Ne! Nem mondhatod el! – kiáltott utána Phaedra, de Nicolas már bepattant az autójába és a lány után száguldott.

*

A temetés napján gyászba borult az egész ház és lakóinak szíve is. De Nerion gyászán felülkerekedett saját fia iránt érzett haragja. Még a temetése napján sem tudta megemészteni azt, amit tett.

Phaedra továbbra is hallgatott, csak az orvosoknak volt köszönhető, hogy életet tudtak lehelni bele. Lelkiismerete háborgott legbelül. Sokként érte Nicolas halála és az, ahogy az egész megtörtént. Akkor, amikor gátlástalanul egymásnak estek, majd utána az, hogy a fiú barátnője meglátta őket. Mikor Nicolas a lány után száguldott, de a kocsija az egyik hajtűkanyarban megcsúszott és lezuhant a hófehér sziklák kavicsos útjáról. Nicolas nem élte túl, azonnal szörnyethalt. Már nem tudott beszélni az apjával, nem tudta elmondani neki azt, ami Phaedra és közte történt.   

Vele ellentétben Salomé mindent elmondott, jobban mondva mindent, amit látott. Viszont Phaedra tudtán kívül is cinkostársra lelt, méghozzá Olympia személyében. A házvezetőnő titkon gyengéd érzéseket táplált Phaedra iránt, ezért eltökélt szándéka volt, hogy megvédje a nőt. Olympia szava szent volt Nerionnak, és feltétel nélkül megbízott benne.         

Nerion visszaemlékezett arra, mikor elmesélte neki a történteket.                                  

„Nicolas hazahozta Phaedrát. Láttam, mikor megállt a kocsi a felhajtón és bejönnek, de én visszamentem a munkámhoz. Bent volt a vacsora a sütőben, nem hagyhattam ott és különben sem akartam olyan dologba ütni az orrom, ami nem az én dolgom. Te is tudod, ezért is tartottam meg az állásomat már évtizedek óta ezen a helyen. Meg sem fordult a fejemben, hogy ez lesz a vége. Mire legközelebb visszajöttem a nagy házba, ide a nappaliba, már megtörtént a baj. Phaedra hangját hallottam a hálószobából, valamin veszekedtek, de azt hittem, hogy talán te értél haza és te vagy odabent. Nem akartam hallgatódzni, tényleg ne haragudj érte!                   

Nerion megfogta Olympia kezét és szomorú szemével ránézett.                                                

– Nem haragszom rád, Olympia! Hálás vagyok, hogy elmondtad, és tisztára mostad Phaedrát! Tudom, hogy ő sosem lett volna hűtlen hozzám, mint ahogy te sem!                   

Olympia lesütötte a szemét és kijöttek a könnyei.                                                                 

– Mondd tovább!                                                                                                                   

– Hallottam, hogy dulakodnak, még akkor sem tudtam, hogy ki van odabenn Phaedrával. Kimentem, hogy megnézzem, hogy itt van-e a kocsid, de mikor láttam, hogy nem vagy itthon megijedtem és bekopogtam. Phaedra sikoltott, ezért benyitottam. Akkor láttam meg… akkor láttam… 

– Mit láttál pontosan?                                                                                               

Olympia ismét lehajtotta a fejét. Hazugsága miatt nem mert Nerion szemébe nézni.               

– Phaedra az ágyon feküdt, Nicolas a kezeit az ágyra szorította… fölötte volt… alig volt rajta ruha. Erőszakoskodott vele… azt hiszem megerőszakolta.                                          

Nerion az öklét a szájába vette, a fájdalomtól megeredt a könnye.                                 

– Hozzáért… hozzá mert érni, ami nekem szent volt! Pedig tudta, hogy mennyire szeretem!        

– Elfutottam, hogy neked telefonáljak, de mikor átmentem a kis házba láttam, hogy egy autó áll meg az udvaron, akkor jött Salomé. Azt is láttam, hogy bejön a nyitott ajtón, megtorpantam, féltem, hogy nagy csetepaté lesz. Lassan utána óvakodtam, de olyan hamar megtörtént, hogy nem volt időm semmire. Salomé kifutott és kocsiba pattant, majd Nicolas a sajátjába és a lány után száguldott. Talán nem akarta, hogy elmondja, amit látott. Akkor lassan bedugtam a fejem a hálószobába, láttam, hogy Phaedra az ágyon fekszik és zokog. Megkérdeztem, hogy érzi magát, és segíthetek-e valamiben, de azt mondta nem. Azt kérte ne mondjam el neked, nem akarta, hogy haragudj Nicolasra. Onnantól már nem avatkoztam bele többé, tudtam, hogy ez a ti dolgotok. Nem sokkal később jött a hír, hogy mi történt Nicolasszal…”                    

Nerion felkereste Salomét és töviről hegyire kikérdezte, de a fájdalom és a gyász összetörte annyira a lányt, hogy már maga sem tudta mit is látott pontosan. Vontatottan ismételgette amire visszaemlékezett.                                                                                                            

– Amikor megláttam őket azonnal kiszaladtam. Csak azt tudom, hogy… hogy nem volt rajtuk ruha… vagyis nem sok. Mindegy mi történt, a tény ugyanaz marad, megcsalt!                 

Zaklatott állapotában és zokogása miatt Nerion nem kapott semmi érdemleges választ a kérdéseire, de nem volt oka rá, hogy kételkedjen Olympia szavaiban. Ráhagyatkozott és elhitte mindazt, amit hű házvezetőnője mondott, így számára Phaedra továbbra is ártatlan maradt – egészen addig, míg a Saloménél tett látogatás után be nem ment Phaedrához a kórházba.        

A nővérpultnál a szokásos ügyeleti hangulat miatt nem tűnt fel neki a feszültség, ahogy fogadták.

– Phaedra jól van? Mondja meg, hogy van a menyasszonyom!                                           

– Kérem, uram, maradjon itt! Többször próbáltuk hívni, de nem vette fel a telefont! – Megkérte, hogy várja meg az orvost, mert beszélni szeretne vele.                                               

Nerion a zsebében lévő készülékre nézett, a kijelzője sötét volt.                                                       

– Lemerült. – állapította meg, de nem volt fontos számára a készülék és az sem, hogy miért kereste a kórház. Kikerülte a nővérpultot és futva indult felfelé a lépcsőn, de az emeleten összetalálkozott Phaedra orvosával.                                                                                          

Mikor meglátta Neriont felé nyújtotta a karjait, hogy útját állja, de nem tudta megállítani. Nerion a betegszobába rohant, ahol a személyzet épp lekapcsolta a gépeket és a nő arcát letakarták egy lepedővel. Szerelme nevét üvöltve omlott élettelen testére és két kézzel szorította a mozdulatlan nőt. Mikor elrángatták a nő ágyától az orvos átkísérte a saját irodájába és átadta a levelet, amit Phaedra írt neki.                                                                                      

– A kezében fogta, mikor a kórházi ápoló megtalálta. – mondta együttérzően. – Vizsgálatot indítunk az ügyben, hogy megtudjuk ki hibázott a gyógyszerek elzárásával kapcsolatban. – ígérte, de Neriont az sem vigasztalta meg, hogy akár öt év börtönbüntetést is kaphat a személyzet azon tagja, aki elkövette munkájában a hanyagságot és nem zárta be a gyógyszeres szekrényt, ami miatt Phaedra hozzáfért a halálát okozó gyógyszeradaghoz. Nem törődve az orvos szavaival lerogyott a vele szemben lévő székre, és a kezébe vette Phaedra búcsúlevelét. Az doktor felállt, és mielőtt kiment volna saját irodájából lekapcsolta a háttérben halkan szóló zenét, (Dustin Richie-Palabras Que Matan) és megértően Nerion vállára tette a kezét. Hagyta, hogy egyedül lehessen a búcsúlevél olvasásában.   

„Drága Nerion! Nem tudok tovább élni a fájdalommal, és azzal, amit tettem! Nem tudom magamban tartani, de élni sem tudnék tovább úgy, ha bevallanám az igazat! Tudnod kell, én voltam, ki fiad halálát okozta! Miattam rohant a halálba, mert egymással bűnbe estünk. El akarta neked mondani, de arra már nem volt lehetősége, mert a halál elragadta tőlem, bár most is élne! Mindent megadnék érte! Bevallom most neked, beleszerettem és bűnbeesésünket csak a barátnője véletlen megjelenése akadályozta meg. Eltévedtem az emberré válás útján, elcsábított a fiatal test az érzéki tánc közben. Ne büntesd Nicolast és drága emlékét, ő ártatlan, én voltam a csalfa! Jobbat érdemelsz nálam! Bocsáss meg neki és őrizd meg hű szívét emlékeidben, mert hidd el, ő olyan tiszta és őszinte, mint te vagy!     

Tisztelgés Jean Racine-Phaedra (1677) című tragédiája előtt

(Saját feldolgozás)