Hattyútánc-Az első tánc

Stamford, Connecticut

Fedra lába remegett, amikor belépett a táncterembe.

Visszaemlékezett a nagymamája szavaira, mikor gyerekkorában a táncórák előtt mindig ezzel bíztatta: „Add át magad a zene ritmusának, és tested-lelked a tánc irányítja majd!” Háromszor is megpróbálkozott akkoriban a tánccal, de minden első óra után sírva ment haza. Tudta, hogy kudarcot vallott.

Nagy levegőt vett, elszámolt hatig, majd kifújta. Beállt az első sorban állók mögé, így nagyjából középről láthatta a tánctanár útmutatásait. Hálás volt, hogy rajta kívül voltak már a teremben vagy tizenketten, remélte, hogy így talán nem lesz a figyelem középpontjában bátortalansága.

Még az öltözőben megfigyelte néhány társát, többségük fekete vagy dominikai volt, ami a táncparketten szinte már százszázalékos aránnyá teljesedett. Kakukktojásnak érezte magát szőke hajával és karcsú testalkatával a többi széles csípőjű, karakteres testalkatú lány között. Skandináv szőke, vállig érő enyhén hullámos haját és zöld szemét az anyjától örökölte, kreolosan barna bőrét és szépen ívelt, sötét szemöldökét pedig apja cherokee indián felmenőitől. Természetesen szép, kerek arcához kétoldalt mosoly-gödröcske, valamint vidám, barna szempár és keskeny, érzéki ajak társult. Rajta kívül talán még a tánctanáron látszott, hogy szintén máshonnan származik, első látásra valamelyik dél-amerikai államból valónak, vagy európai spanyolnak nézte, de azt biztosra vette, hogy a srác teljes mértékben latin típusú pasi.

Mikor megszólalt a zene és tudatosult benne, hogy hol van megremegett a belsője és a szédülés kerülgette. Gyorsan becsukta a szemét és csak a ritmusra koncentrált, ki akarta zárni a régi emlékeket. A tánc iránti gyengeségének és félelmének az oka a szorongás volt, amivel a tánc akaratlanul is felszínre hozott belőle egy gyerekkorában átélt traumát.

A szülei tánctanárok voltak, egy elismert balett-társulatban tanítottak. Hatéves volt, mikor a nagymamájával épp egy premierjükre tartott. Előtte megvették azt a két pár nagyon finom anyagú, minőségi topánkát, amiben majd táncolni fognak, ő és az ikertestvére, Grace. Ő már az épületben volt a szüleivel. Ahogy leszálltak a buszról, a szemük előtt omlott össze a kilenc emelet magas létesítmény, ahol az előadás lett volna, magával ragadva a bent lévőket. Senki sem élte túl.

A nagymamája nevelte fel, kinek indián vérében szintén ott volt a tánc és a zene. Kilenc éve már, hogy a nagyi sincs vele, de szavait és határozottságát magával örökítette benne. Erős nővé érett, határozott és céltudatos volt a munkájában is. Egy ingatlanközvetítő cégnél dolgozott, napi szinten emberekkel állt kapcsolatban, de a szerelem valamiért mégis elkerülte.

A kollegái és két barátnője szerint „túl csinos vagy, félnek tőled a pasik”, és a „a férfiak köztudottan vénusztrafóbiásak, mert félnek a szép nőktől” szlogeneket hallotta állandóan. Talán igazuk volt, de a munkája nem hagyta, hogy ideje legyen ezen gondolkodni.

Huszonöt évesen két alkalmi kapcsolat állt mögötte, ami közül egyik sem volt szerelemnek mondható. Az első a főiskolai évei alatt történt, a záróbankett utáni estén, a srác részéről csak azért, hogy meglegyen a következő trófeája, a másik pedig egy éve egy vakrandin, egy olyan pasas személyében, akiről később kiderült, hogy van felesége. Azóta már mindkettőt rég elfelejtette, sőt! A csalódás miatt elszigetelte a szívét a férfiaktól. Nem értette, hogy vesznek jogot arra, hogy a nőket tárgyként kezeljék és szemrebbenés nélkül átverjék őket céljaik elérése érdekében. Épp ezért megerősödött velük szemben is, karakán, céltudatos nővé vált. Csak a tánc iránti bátortalan vágya terítette le. Szeretett volna táncolni, igen, nagyon is. Érezte magában a szenvedélyt, mikor bárhol megszólalt a zene, de a szíve szinte azonnal összeszorult és megálljt parancsolt a teste akaratának. Épp ezért nem tartotta véletlennek azt a napot, mikor meglátott gyakorolni egy tánciskolai csoportot. Pont a kocsija felé tülekedett a zsúfolt belvárosi forgatagban a járdán, miután egy ígéretes jutalékot hozó üzletet ütött nyélbe, ami hatalmas profitot hozott a cégnek, ahol dolgozott. Visszalépett, és lába egy pillanatra legyökerezett az üvegfalú táncstúdió előtt. A kihallatszó zene és a kis csoport összehangolt lépegetésének esztétikus látványa rabul ejtette, de szégyenlősen elkapta a tekintetét, mikor az instruktornő táncra invitálva, mosolyogva integetett neki, hogy csatlakozzon hozzájuk.

Még másnap az irodában is a fülében tekergőzött az a dallam, (Soha-Mil pasos) így hát kikereste a stúdió telefonszámát. A honlapjukon látta, hogy több csoport is indul kezdő és haladó szinten, ezért – egy különös érzés vezérletével – rákattintott az érdeklődés gombra és jelentkezett az oktatásra.

Egy kicsit meglepődött, mikor a terembe lépve nem az a nő fogadta, akit akkor látott, az utcáról leskelődve. Helyette egy kissé kócos hajú, déliesen barna bőrű, égszínkék szemű igencsak jóképű tánctanár állt a tanulókkal szemben. Félénken egy „hellót” intett felé, és beállt a már jelenlévők mögé.

Az első óra után nem volt megelégedve saját teljesítményével, érezte, hogy feszült és merev. Mikor utolsónak kullogott oda a tánctanárhoz, hogy kitöltse a regisztrációs lapot, még mindig nem volt biztos benne, hogy meg tudja csinálni.

– Biztos te vagy Fedra. – szólt vidáman a tanár, aki láthatóan hasonló korú volt, mint ő maga.

– Igen, de… honnan tudod? – nézett meglepetten.

– Már csak a te aláírásod hiányzik a jelentkezési lapról. Látod? – mutatott a mappájára Lorenzo és barátságos mosolyát a nőre villantotta. – Fedra Morgan, igaz?

– Igen! Bocs… elgondolkodtam. Nem tudom itt kell-e lennem. – sóhajtotta Fedra, és bizonytalanul meghintáztatta a kezébe adott tollat.

– A legjobb helyen vagy! – mondta magabiztosan a férfi, mire Fedra felemelte a fejét és zavartan mélykék szemébe nézett. Rég nem hozta zavarba úgy egy férfi pillantása. – Szép a neved! Mitológiai eredetű, igaz?

– Igaz. – rebegte Fedra és keze magától kelt életre, mert aláírta a papírt. Tetszett neki a férfi jelleme, látta rajta, hogy művelt és nem egy üresfejű „mitugrász”.

Hazafelé egy ideig még mereven markolta a kormányt, mint aki lefagyott, mert úgy érezte megtette az első lépést régi nagy félelmével szemben. Mikor meghallotta a rádióban a Danny L-Baila Morena című számot elsírta magát. Az jutott eszébe, hogy a nagyi most biztos büszke lenne rá.

Ez volt az első alkalom, hogy nem félelemmel ment haza a táncóráról.

Otthon csak fókabarna ragdoll cicája, Hope várta, és az a mindent kielégítő kényelem, amit ember el tudott képzelni magának. A Long Islandra, és a tengerre néző tizenötödik emeleti Penthouse lakásában a Harbor Point-on mindene megvolt, csak egy valami nem – a szerelem messze elkerülte.

Belépett a lakásába és letette a kulcsait a konyhasziget közepén elhelyezett kék színű, mázas festésű porcelántálba. Cicája a bárszékek egyikén, a bejáratot fürkészve a szokásos helyén várta. Üdvözlő simogatásra várva peckesen kihúzta magát és Fedrára pislantotta égszínkék szemét. Érkezésére lábait katonásan összeillesztve magasra púpozta a hátát és nagyot nyújtózott. Fedra irigyelte elégedettségét, és azt, hogy nincs tétje lustaságának. Összeillesztette orrát a cica orrával, mire a szőrös szörnyeteg megszaglászva puszira hajazó mozdulatot tett gazdája felé. Dorombolására kedves szavakat és egy csókot kapott szőrös buksija tetejére.

Fedra engedett magának egy kád habos vizet, míg folyt addig a hálószobában beledobálta a fonott ruháskosárba a ruháit. A cica árnyékként követte amerre a lakásban ment, így nem érezte hiányát más társaságnak.

Maga köré fogta a törölközőt és ismét megcsodálta a száznyolcvan fokos kilátást nyújtó üvegablakain keresztül Long Island betelhetetlen látványát, majd a távirányítóval félárnyékra zárta a harmonikafüggönyt. Még így, az épület tetején lévő penthouse-ban sem érezte biztonságban magát a kíváncsi szemek elől. Nem lehet tudni, az ördög sosem alszik. – gondolta és mindig behúzta a függönyt, mielőtt az ablak melletti hatalmas kádba mártózott. Lábujjait beledugta a tejszínként kimagasló habok közé. Miután megfelelőnek találta a víz hőfokát óvatosan a kellemesen meleg vízbe csusszant, és nyakig merült a habokba. A távirányítóért nyúlt és bekapcsolta a falra erősített tévét, hatalmas kijelzőjén azonnal megjelent kedvenc lakberendezős műsora. Sokszor vette hasznát az ott látott ötleteknek és belsőépítészeti elemeknek, mert ügyfeleinek is jó tanácsokat tudott ajánlani házvásárláskor.

Talán egy órát is eltöltött a kényelmes – két főnek is bőven megfelelő – hidromasszázskádban, ahol üdítően pihente ki a mindennapi fáradalmakat. Feje mellett kétoldalt a tisztálkodási szereknek kialakított pakolófelületen Hope bámult rá kerek, kék szemével. Miután kölyökkorában egyszer belecsusszant a vízbe – hogy harcba szálljon a Don Quijote szélmalmainak gondolt puha habokkal – azóta megtanulta, hogy a víz és ő nem puszipajtások. Ennek ellenére nem tágított Fedra mellől, mágnesként ragaszkodott hozzá és a feje mellé ült a kád szélére. Kényelmes pozícióba helyezkedve, loboncos farkát maga köré csavarva felügyelte gazdája minden mozdulatát.

*

A táncóra heti két alkalommal, kedden és pénteken volt. A másodikra ugyanolyan félve ment, mint az elsőre, de Lorenzo laza stílusa és vidámsága hamar feloldotta benne a feszültséget. Mikor a tánctanár üdvözölte őket és elindította a zenét, pillanatok alatt azon kapta magát, hogy elragadja a dal lassú üteme.

Az első órát szinte csak egyhelyben mozogva szoros lépegetéssel és csípőmozgással kezdték, amit a második órán is megismételtek. Lorenzo a csoport közt járva mutatta és segítette a helyes testtartást. A szája elé erősített mikrofonba mondta az instrukciókat és élvezettel beszélt a tánc eredetéről. Elmondta, hogy a Kizomba egy afrikai zenére táncolt angolából származó társas tánc, ami az 1980-as évekből ered, és ritmusa öt különböző lépésből tevődik össze. A párok szorosan táncolják a felsőtest területén, úgy, hogy a medence közben eltávolodik a partnertől a jobb mobilitás érdekében. A táncstílus hasonló az Argentin Tangóhoz, ezért a közép-európaiak néha Afrotangónak nevezik.

– A Kizombát gyakran „belső táncművészetnek” hívják, mert egy energiaáramlást hoz létre a két partner között. – mondta Lorenzo a mikrofonba, majd végignézett a tanulókon és szeme megállapodott Fedrán. – Egy művészet, ami a vágyak kifejezése. – fejezte be érzékien, majd megkérte a férfi tanulókat, hogy álljanak egy-egy hölgy mellé és úgy folytassák azokat a lépéseket, amiket az első órán tanultak.

Fedra emlékezett rá, hogy tizenharmadikként szerepelt a listán, mikor aláírta a regisztrációs kérdőívet, ezért mikor már épp tudatosult volna benne, hogy nem lesz párja Lorenzo elé lépett.

– Szabad? – kérdezte gálánsan a protokoll szerint, és gyengéden megfogta Fedra kézfejét, hogy a saját vállára helyezze.

Érintésére egy pillanatra mindketten megilletődtek, de gyorsan elterelték zavartságukat, hogy a lépésekre koncentrálhassanak. Lorenzónak az volt a dolga, hogy határozott tartással fogja magához a nőt, de Fedra közelsége elgyengítette. Mikor összeért a felsőtestük erőt kellett vennie magán, hogy ne árulja el, már az első pillanatban rabul ejtette. Érezte kezei közt törékeny alkatát, bőrének selymességét, és Chanel parfümjének leheletnyi üde illatát.

Fedrát legalább annyira zavarba ejtette a férfi gyengéd érintése és finom bőrének édeskés aromája, ami megzavarta szunnyadó belső rezonanciáját.

Újra és újra megismételték ugyanarra a zenére a táncot (Daddy Killa-Leva-me), közben Lorenzo folyamatosan figyelte a tanulók lépéseit. Néhányszor magára hagyta Fedrát, hogy segítsen a helyes testtartásban a többieknek is, közben arról sem feledkezett meg, hogy megdicsérje az ügyes teljesítményeket.

– A Kizomba minden egyes elsajátított lépést élettel tölt meg! – bíztatta a tanulókat a mikrofonba, és egy-két lépést újra bemutatott, hogy mindenki jól lássa ahogy mozgása együtt hullámzik a csoporttal. Az óra utolsó zeneszámára (Elizio-I Need Your Love) visszalépett Fedrához, és együtt fejezték be az aznapi feladatokat.

De Fedra a következő kedden nem ment el az órára. Ismét elbizonytalanodott a tánccal kapcsolatban. Aznap rossz emlékekkel ébredt, amit már otthon a cicája is megérzett és reggel vékony nyávogással jelzett. Az irodában a kollegái is észrevették gyászos hangulatát. Hiába titkolta, hogy azon a napon van a szülei halálának évfordulója, amit igaz az elmúlt években már úgy, ahogy megtanult kezelni, de most valahogy mégis nagyon fájó érzésekkel indította a napot. Előző éjszaka rosszul aludt, reggel fáradtan ébredt. Próbálta betudni a késő esti tonhalkrémes vacsorának, de még a teliholdnak is. Viszont hiába vette sorra az általa hibának felrótt okokat, bele kellett törődnie a szomorú igazságba: a táncórák hozták ki belőle az emlékeket. Ezért – hogy lelkiismeretén könnyítve kibúvót találjon a táncóra alól – inkább bevállalt aznapra egy munka utáni értékbecslői feladatot az ötven mérföldre lévő Newark-ban. Késő este ért haza hullafáradtan, amit jelen esetben nem bánt, mert egy rövidebb kényeztető masszázsfürdő után azonnal elaludt.

*

Másnap ebédidőben beugrott az irodaházukkal szemben lévő kedvenc kávézójába. Leült az ablak melletti boxba és belemerült a tabletjén a napirendjei rendszerezésébe, amelyek arra a hétre voltak bejegyezve. Az előző napi naptártevékenységnél a piros jel még mindig olvasatlan volt, jelezve, hogy kihagyta a keddi táncórát. Gyorsan kitörölte, hogy ne is emlékeztesse rá, de érezte, hogy az emlékek újból a hatalmukba kerítik, minek hatására pulzusa hevesebben kezdett verni. Rábökött smart órájára és elindította a stressz alkalmazás ikonját. A kéknefelejcs-szerű virágocska útmutatóját követve hosszan beszívta, majd lassan kifújta a levegőt. Megismételte néhányszor, majd a feladat végeztével egy pillanatra behunyta a szemét és megnyugodott, hogy szívverése visszaszelídült a normális tempóba. Újra a tablet kijelzőjére pillantott és a következő napok eseményeit böngészte, mikor a pénteki soron következő táncóra dátumára nézett. Már épp ki akarta törölni a naptárából mikor valaki megállt előtte és vidáman ráköszönt.

– Biztos ki akarod törölni? – kérdezte összevont szemöldökkel a férfi. Fedra szava elakadt, hirtelen azt sem tudta mit mondjon, de mikor felismerte a tánctanárt félénken visszakérdezett.

– A táncot?

– A táncot nem lehet kitörölni!

– Tudom… csak… csak az órát. Mármint… ne haragudj, de azt hiszem nem megy ez nekem… – adta szerencsétlen magyarázatát, és kissé elpirult.

– Leülhetek? – kérdezte Lorenzo, és a Fedrával szemben lévő helyre mutatott. Miután a nő bólintott, leült és letette maga elé elviteles poharát. – Szóval… mi a baj? – kérdezte őszinte sajnálkozással.

– Semmi! – vágta rá Fedra, és látványosan megrántotta a vállát.

Látszott, hogy a férfi nem veszi be a gyenge magyarázatot, ezért tovább erősködött, hogy megtudja miért nem ment el az előző napi táncórára, és miért tervezi ugyanazt tenni a többivel is.

– Szóval van valami.

– Miért lenne?

– A semmi hatására két oktávot feljebb csúszott a hangod, mellesleg túl gyorsan rávágtad. – ismételte Fedra vállrándítását. – Mindig van valami, mikor a nők ezt mondják. – kacsintott aztán.

– Jól ismered a nőket.

– A tanítványaim nyolcvan százaléka nő… ezen kívül négy lánytestvér mellett nőtem fel. De ha arra gondolsz nem vagyok skalpvadász, annál inkább monogám típus. Nem szégyellem, egyetlen barátnőm volt négy évig, tavaly szakítottunk.

– Ne érts félre, semmi közöm hozzá! Néha egy kicsit túlreagálom, ha úgy érzem meg kell védenem magunkat. Nincs jó tapasztalatom a pasik terén, mert kétszer is játékszernek tekintettek. – vallotta be Fedra és lassan visszahúzta agyarait, mert egyre szimpatikusabbá vált neki a férfi jelleme.

Lorenzo értette, hogy Fedra mire gondol, de ő sem akart személyeskedni, ezért visszatért kérdésével a tánchoz.

– Szóval… miért nem megy ez neked? – ismételte kérdőn a nő szavait.

– Magyarázattal tartozom?

– Ha úgy vesszük… nem jelentél meg az órán… én pedig a tanárod vagyok. – mosolyodott el pajkosan Lorenzo, hogy könnyebb legyen Fedrának elmondania, miért akarja abbahagyni a táncot.

– Nem tudom mit mondjak… ez… hosszú lenne… nem akarlak feltartani, látom elvitelre kérted a kávét.

– Nem tartasz fel, van időm… és nem kávé, hanem zöld tea. – emelte meg műanyag poharát a férfi.

– Oké, szóval… szóval van egy kis gondom a tánccal… – mormogta Fedra, és szép lassan elkezdte kinyögni félelmei történetét.

A hosszúra nyúlt beszélgetés alatt észre sem vették, hogy már fél órája ott ülnek a kávézóban, és nagyszerűen érzik magukat egymás társaságában. Sok dolgot megbeszéltek és megtudtak a másikról. Lorenzo azzal köszönt el, hogy várja a következő órára, és megígértette vele, hogy nem adja fel.

Kifelé indult, de hirtelen visszafordult.

– Csak egy kérdés… miért Hope a macskád neve?

Fedra meglepődött, de jólesett neki, hogy Lorenzo nem csak felületesen hallgatta meg, hanem tényleg érdekelte is, amiket elmondott magáról.

– Itt vettem Stamfordban, a Hope street-i állatkereskedésben.

– Ez kedves! Én is ezt a nevet adtam volna neki. Mikor félsz valamitől, vagy meg akarsz hátrálni mindig jusson eszedbe, hogy mit jelent a neve! – kacsintott, és olyan vontatottan lépett el az asztaltól, mint aki még maradni szeretne.

Fedra az iroda felé menet elgondolkodott és érezte, hogy egy kicsit megkönnyebbült. Habár nehezen kezdett bele, de jó volt valakinek kiönteni a szívét, és Lorenzo igazán jó hallgatóság volt. Nem csak meghallgatta, átérezte a bánatát és barátként viszonyult hozzá. Így Fedra a pénteki órára ígéretéhez híven bepakolta hosszú fülű sporttáskájába a cuccait, bedobta a kocsi hátuljába és az aznapi hosszú, fáradt munka után kicsit szétesve, de elindult a stúdióba. Mikor betolta az ajtót meglepődött, mert a csoporttagok nem befele, hanem kifele igyekeztek.

– Ne haragudj, hétre emlékeztem. – szabadkozott, és kapkodva nézett a csoport tagjaira, akik már szép lassan kiszivárogtak a stúdióból. Mint kiderült egy órás késéssel érkezett, hat helyett hét órára ért be a stúdióba, mert a naptárába is a hét órás időpontot írta.

– Az a múlt héten volt. Kicsit szórakozott vagy… – nézett rá kérdőn Lorenzo.

– Pedig nem jellemző rám!

– Semmi baj! Szívesen megtartom neked az órát, hiszen fizettél érte! – ajánlotta Lorenzo előzékenyen és mielőtt Fedra nemet mondhatott volna, visszakapcsolta a zenét.

– Ne viccelj, a te idődről van szó!

– És a te pénzedről! – vágta rá a férfi, és Fedrára mosolygott azt sugallva, hogy nem kell rosszul éreznie magát a késés miatt.

– Oké, de biztos nincs más dolgod, vagy nem kell menned máshova?

– Biztos! Tánctanár vagyok, nincs más dolgom, a tánc az életem! – mondta lazán, és a pulpitus mögötti bárpulthoz indult. – Kérsz egy italt? – kérdezte, és egy dobozos Tanqueray-t vett ki a hűtőből.

– Normál esetben azt mondanám, hogy nem, de szeretem a gin ízét.

– És ma már nem dolgozol, jól gondolom?

– Igen, de még vezetnem kell!

– Ezért adok csak egyet.

Összekoccintották a dobozos italokat és egymásra mosolyogtak.

– Rendben, akkor átöltözöm. – mondta Fedra és letette az italát amíg az öltözőbe ment.

Lorenzo felfrissítette magát.

– Na jó! Mutasd, mit tanultunk az előző órán! – szólt mosolyogva, mikor Fedra egy világos legginsben és – ujján három fekete csíkos – fehér pólóban belépett a terembe.

Megszólalt az ismerős dal (Elizio-Just You And Me), de Fedra ismét megtorpant.

– Várj, van egy ötletem! – ajánlotta Lorenzo, mert látta, hogy hézag ékelődött a tánc és a nő közé. Egy fekete sállal szaladt vissza a pulpitus mögül. Nem hagyta, hogy feladja. Saját kudarcának tekintette volna, ha most elengedi.

– Mi ez?

– Bízz bennem! – mondta és a nő mögé állva bekötötte a szemét.

Fedra kissé megijedt és hirtelen az orrára húzta.

– Hé, nyugodj meg! Ez segíteni fog!

– Hogy segítene?

– Higgy nekem! Ez terápia. – nyugtatta Lorenzo, és újra felé emelte a sálat.

– Honnan tudod, hogy ez segít? – kérdezte Fedra és maga elé tette két tenyerét.

– A tánctanítás nem csak a táncról szól, ez egyfajta pszichológia is. Vannak más okból jövő félelmek a tánctanulásban, leggyakoribb a gátlásosság főként fiatalabb korban és nem csak nőknél. Egyszer volt egy tizenkét éves fiú… két hónapig használta a sálat, de nagyon akart táncolni. Nem adta fel. – mesélte Lorenzo és Fedra felé emelte az italát, mire ő is belekortyolt.

– És hogy sikerült neki? Megtanulta? – kérdezte érdeklődve, mire Lorenzo a pult mögötti falhoz hívta.

– Ő az! És ez is! – mutatott a sok fényképre, ahol az említett srác szerepelt díjakkal és serlegekkel körülvéve.

Fedra összehúzta a szemöldökét, mert a képekre nézve Lorenzót látta több verseny első helyezettjeként szebbnél szebb táncruhákban, hatalmas számmal a hátán és a mellkasán.

– Te voltál az? – kérdezte álmélkodva mikor leesett neki, hogy a férfi saját magáról beszélt.

– Igen, én voltam! – erősítette meg a múlt időt büszkén.

Mikor letették üres dobozaikat a pultra, visszasétáltak a tükör elé és Lorenzo óvatosan ismét Fedra felé emelte a kendőt, ő pedig hagyta, hogy bekösse a szemét.

Végtelen türelme és szaktudása miatt Fedra megbízott benne, látta, hogy nem csak jól táncol, de érti is a dolgát a maga műfajában.

– Oké, most ide állok melléd, te pedig kapaszkodj a kezembe! – mondta, és lágyan az alkarjára segítette a nő kezét. Alig láthatóan bólintott. Elkezdték a lépéseket. (Daniel Santacruz-Lento)

Mikor véget ért a szám Fedra belátta, hogy igaza volt, mert egész jól bevált a sálas trükk.

– Gyorsan tanulsz, ez hibátlan volt. – mondta az első szám végén a férfi.

– Ha ilyen jól megy, próbáljuk a következő lépéseket?

– Persze! Ha tényleg úgy gondolod, hogy jó vagyok… – vágta rá szórakozottan Fedra, közben ismét lehúzta az orrára a szemkötőt. Leblokkolt, mikor rájött, hogy félreérthető válaszára a férfi elé lépett és komoly pillantással, mélyen a szemébe nézett.

– Igen, jó vagy! Nagyon is jó! – búgta Lorenzo érzékien, és már nem csak a táncról beszélt. Óvatosan visszahúzta a sálat Fedra szemére. Lágyan a tenyerébe simította az arcát és hüvelykujját végigvezette az ajka vonalán. Közelebb hajolt hozzá, az orruk hegye már összeért. (Anselmo Ralph-Única Mulher)

– Szabad? – suttogta csókra éhesen Fedra ajkába.

Fedra úgy érezte valami légies könnyedség járja át a testét és megszűnik a külvilág körülötte. Nem tudott, és nem is akart nemet mondani, ezért alig hallhatóan „igent” sóhajtott. Lorenzo bársonyos ajka és puha nyelve olyan finoman ízlelte meg az övét, hogy alhasában azonnal ezer pillangó kelt életre. Nem ellenkezett. Akaratlanul is megnyílt előtte, és gyengéd csókokban érzékien összetalálkozott a nyelvük.

Az újabb érzéki szám ritmusára (Mika Mendes-Magico) könnyeden lépegetve tovább ringatózott a testük, a Kizomba alapállásának ellenére pedig egyre közelebb került egymáshoz a medencéjük. Fedra érezte a férfi feszülő erekcióját, és azt, ahogy csípője a csípőjét hintáztatja saját nemi szerve lüktetve reagál rá.

Lorenzo lágyan végigsimította a haját, és óvatosan levette a sálat a szeméről. Nem hagyta, hogy egy pillanatra is megtorpanjon. A zene érzéki ütemére olyan légiesen vitte magával, mintha egymás lábán állva, összeolvadva táncolnának. Átadták magukat a Kizomba hatalmának és táncuk közben újra eggyé vált az ajkuk.

A következő szám végén (Daniel Santacruz-Ojos Prohibidos) vágyaik már forrón felperzselődtek és hevesen falták egymás ajkáról a csókokat.

– Szeretkezni akarok veled! – súgta Fedra ajkai közé Lorenzo, és a karjába véve gyengéden a jógamatracra fektette. Lágyan fölé hajolt és kérdőn a szemébe nézett. – Csak akkor, ha te is akarod… – mondta, és szívdobogva várta a választ.

– Akarom! – suttogta Fedra, mert érezte, hogy elvesztette a kontrolt a teste felett. Nem érdekelte, hogy mi lesz később, vagy hogy mi lesz másnap, csak az, hogy iszonyatosan kívánja a férfit.

Mikor ajkaik újra összekapcsolódtak már türelmetlenül vágyta a folytatást. Beleremegett, mikor Lorenzo óvatosan felgyűrte rajta szűk pólóját és kikapcsolta elöl csatos melltartóját. Ahogy nyelve kemény mellbimbójához ért és lágy körtáncot járt vele, halk nyögésével elárulta mennyire jó érzéssel tölti el az érintése. Lorenzo felnézett rá, mintha engedélyre várna, majd ajka tovább haladt a köldökpiercing mellett, a hasán. Végigcsókolta puha bőrét, és türelmetlenül vágyott rá, hogy nyelvével felfedezhesse a nő által védett legtitkosabb területet.

– Őrjítően finom vagy! Éden a nyelvemnek! – duruzsolta, és egy pillanatra ismét felnézett rá. Izgatott tekintetük találkozott és egyre nagyobb szenvedélyt korbácsolt.

Fedra hangos nyögéssel hátravetette a fejét és engedelmesen emelte meg a csípőjét, ahogy Lorenzo a fenekét a tenyerébe illesztette. Érezte, hogy nem tudja tartani magát az e világon, annyira földöntúli volt az érzés, amit forró nyelve okozott neki. Futótűzként perzselte végig a szédületes orgazmus, ami hosszan és érzékien feszítette meg az egész testét.

Még pihegve a férfi ágyéka felé nyúlt, érezte, hogy kemény pénisze vágyja az ajkait. Hanyatt döntötte, majd megszabadította a nadrágjától és türelmetlenül hajolt rá ágaskodó merevedésére. Érezte férfias ízét, feltüzelte tökéletes formája, és nagyságának feszülő ereje.

Mikor Lorenzo megérezte nemi szervén a puha ajkak összezáródását, halk morgással jelezte, hogy nem bírja sokáig visszatartani kitörni készülő energiáját. Megfogta a nő kezét, hogy közelebb vonja, majd egy pördítéssel maga alá fordította.

– Érezni akarlak! – mondta vágyakozva és tenyerét az arcára simította. Fáradhatatlanul nyalogatta végig az ajkát és bekapta az orra hegyét is. Megbabonázva gyönyörködött kecses testében és nőies idomaiban, ahogy simogatva megrajzolta oldalának sziluettjét.

Lassan és érzékien csusszant be a combjai közé, vigyázva nehogy összetörje. Olyan lágyan és kéjesen mozgatta kemény fenekét az erotikus dal (Teddy Swims-Lose Control) ritmusára, hogy Fedra orgazmustól kielégült hangja többször is keresztülúszott a helyiségen. Forró és érzéki szeretkezésük felért egy hattyú ringatózásával a nyugodt tó vízén, mert szenvedélyes táncukat a gyönyör pillanatában sem hagyták abba.

– Nem… nem… nem bírom! – zihálta Fedra a többszöri orgazmus után kifulladva, mégis fülig érő mosollyal. Érezte, hogy lüktet a combja közt, és hangja már-már cserben hagyja.

Lorenzo lassított mozgásán, de csillogó szeme és zakatoló szíve elárulta, hogy nem tud betelni a nővel.

Fedra még lihegve, de vágytól fűtve került fölé, és megcsodálta a férfi fenséges, erőtől duzzadó nemi szervét. Keresztülvetette lábát a hasán és óvatosan magába fogadta az ágaskodó akaratot. Halkan felnyögött és arca kissé eltorzult, mikor a férfi pénisze túl mélyre hatolt benne. Lorenzo segítőn megfogta a csípőjét és óvatos mozdulatokkal vette kezébe az irányítást, hogy méretesre duzzadt hímtagja ne okozzon fájdalmat a nőnek. Nem tudott betelni a látvánnyal, ahogy Fedra fölötte mozog és kicsi, de kemény mellei izgatóan hintáznak előtte.

– Várj, kicsim, nem bírom tovább! – nyögött fel Lorenzo, mert érezte, hogy nem áll messze attól, hogy kitörjön belőle mindaddig visszafojtott energiája.

– Akarod… ah… akarod? – Igen… igen! – lihegte a nő is, mire mozgásuk szilaj tempóvá változott.

A gyönyör pillanatában hangjuk összemosódott és együtt élték át a mindent elsöprő csodát. Kifulladt nyögéseik fergeteges érzésekről árulkodtak.

Lorenzo ziháló mellkasára ölelte a nő verejtéktől gyöngyöző testét és arcát belefúrta nedves fürtjeibe. Soha nem érzett még olyan boldogságot, mint amit Fedra okozott neki.

Percekig feküdtek egymás karjaiban és ugyanarra a dallamra táncolt a szívük.

Találkozóik attól fogva minden nap megismétlődtek hol Fedra, hol pedig Lorenzo lakásán, ahol magánóráikon már nem csak táncot tanultak.

*

Hat hónappal később

Fedra kerekedő pocakkal, öt hónapos várandósan ment be a stúdióba. Lorenzo már az utolsó simításokat is elvégezte az átalakított iroda kialakításában, és aznap ünnepélyesen is kitették a névtáblát, ami saját ingatlanügynökségüket hirdette. Szolgáltatásaikba belevették a lakberendezést is, mert Lorenzo eredeti szakmája pont az irányú volt, így vállalkozásukat ezentúl együtt vezették.

Az íróasztalon levő bekeretezett képre néztek, ami ikreik első ultrahangos felvétele volt. Eszükbe jutott az első szeretkezésük és érezték, hogy hihetetlenül boldogok.

– Ha csak egy tánc kellett, hogy ez megtörténjen, már megérte. A nagyid büszke lenne rád! – súgta Lorenzo és az ölébe ültette szerelmét.

Fedra hálás volt neki, és áldotta a napot, mikor szembenézett a tánc miatti félelmével, és túl tudott lépni szülei szomorú tragédiájának emlékén. Soha többé nem tért vissza a fóbiája, hiszen azóta is rendszeresen táncolták át magukat a szenvedély mámorába.

A zene olyan, mint egy könyv.
Hangulatot teremt, emlékeket idéz és eljuttat egy másik világba. Megszűnteti a magányt és összekapcsol másokkal.
Hangok nélkül ez a könyv sem lenne tökéletes.
(Mackenzie Miller)

A tánc a vízszintes vágyak merőleges kifejezése.
(George Bernard Shaw)