2020 június

A bíró kalapácsa tompán koppant a tölgyfa pulton. A tárgyalóterem csendes volt, de a levegő vibrált a feszültségtől. A galériában ülő rokonok, újságírók és aktivisták némán figyelték, ahogy Daniel L. Dreamfeather, a 31 éves apa, megbilincselve állt a vádlottak padján.

Daniel jellegzetes cseroki külsővel rendelkezett, meleg, közepesen barna árnyalatú bőre jól ellenállt a napnak. Magas arccsontja, markáns, de harmonikus arcvonásai voltak. Szeme enyhén ferde formájú volt, intenzíven sötétbarna színű, szinte már majdnem fekete. Haja egyenes, sűrű, hollófekete, amelyet hosszabbra növesztve hordott. Testalkata erős, izmos, mivel a cseroki hagyományok sok fizikai munkát és mozgást igényeltek.

Farmerben és egyszerű pólóban állt a vádlottak padján. Szeme alatt sötét karikák húzódtak, bal arccsontján még mindig látszottak a zúzódások. De az igazi fájdalom nem a testén volt – hanem valahol mélyen, ott, ahol egy apa lelkét semmivé zúzzák a kimondhatatlan veszteségek.

A vád szerint ő hagyta magára két gyermekét, a hároméves Emmát és az ötéves Tobyt a kisteherautóban. A nap kegyetlen volt azon a júniusi délutánon Tulsa indián rezervátumában. A hőmérséklet elérte a 40 fokot, az autóban a hőség még ennél is magasabbra emelkedett. A gyermekek sírva próbálták kinyitni az ajtót, de a belső zár fogva tartotta őket.

De Daniel verziója más volt. Eskü alatt vallotta, hogy mikor hazaért a gyerekeivel a bevásárlóközpontból a házuk udvarán gyanús jeleket látott. A kutyájuk hangos és figyelmeztető ugatással jelezte, hogy valami nincs rendben. A gyerekeket biztonságban az autóba zárta, hogy ne essen bajuk, míg megnézi ki a hívatlan vendég a házban.

Ösztönösen hátranézett a két apró arcra a hátsó ülésen. A gyerekek nyugodtan pislogtak rá, mit sem sejtve abból a fenyegető jelenlétből, amit ő már a csontjaiban érzett. Egy pillanat alatt döntött. Lassan, hangtalan léptekkel közeledett a bejárathoz. A kilincs hideg volt, a zár viszont nyitva. Valaki bent volt.

Egy szívdobbanásnyi csend. A következő pillanatban a világ elsötétült körülötte. Egy tompa, nehéz tárgy csapódott a koponyájához hátulról, mintha kalapáccsal sújtottak volna le rá. A lábai megrogytak, térdre esett, de mielőtt teljesen a földre zuhanhatott volna, egy újabb ütés csattant a bordáin. Az éles fájdalom elvette a lélegzetét. Erős kezek kapták el, a ruháját markolták, és mielőtt védekezhetett volna, egy ököl vágódott az arcába. A szeme előtt fehér foltok villantak, a tér egyre távolibbá vált, ahogy a sötétség elnyelte a tudatát. 

Mielőtt cselekedhetett volna, ismét egy súlyos tárgy csattant a halántékán. A fájdalom úgy hasított bele, mintha villám csapott volna a koponyájába. Egy újabb ütés és a bordái megreccsentek, mire a teste reflexszerűen összegörnyedt. A szeme előtt csillagok robbantak, a világ kifordult önmagából, a tudata akkor már teljesen elsötétült.

Mikor magához tért, az ég már narancsba fordult, a nap alacsonyan állt a horizonton. A feje mintha egy satuban lüktetett volna, a szája kicserepesedett, keserű vérízt érzett a nyelvén. A bordái éles fájdalommal tiltakoztak minden apró mozdulat ellen, mintha belülről törtek volna darabokra. Megrázkódott, a gyomra felfordult, ahogy lassan négykézlábra küzdötte magát. A föld pora az arcára tapadt, minden izma sikoltott, ahogy talpra próbált állni. A világ megdőlt, az egyensúlya elhagyta. Mégis, valahogy, botorkálva elindult kifelé. És akkor meglátta – a gyerekeit mozdulatlanul, egymásra borulva a hátsó ülésen, a kisteherautóban. A felesége, a 30 éves Susan holttestét a ház mögötti mezőn találták meg három kilométerre arrébb. Ruhái letépve, szanaszét hevertek mellette, testén erőszak és bántalmazás nyomait fedezték fel.

Az ügyészek állították, hogy a férfi nem volt felelős szülő, mert bezárta  a gyerekeit az autóba. „Ha valóban betörők támadtak volna rá, miért nincs nyoma idegen behatolásnak?” – kérdezte az ügyész. „Miért nem hívott azonnal segítséget, amikor magához tért?"

Daniel válasza a vádlottak padjáról érkezett, rekedten, megtörten:
– Mert előbb megpróbáltam felébreszteni őket.

A tárgyalás heteken át húzódott. A rezervátum közössége szerint Daniel gondos apa volt, aki nem méltó ilyen súlyos büntetésre. A család a Cherokee Nemzet tagja volt, így a kerületi ügyésznek el kellett utasítania az ügyet. Egy 1885–ös törvény szerint súlyos bűncselekmények (pl. gyilkosság, nemi erőszak) esetén az ügyek az FBI és a szövetségi bíróságok hatáskörébe tartoznak, ha az elkövető vagy az áldozat indián. A 2020–ban létrejött törvény szerint az USA Legfelsőbb Bírósága kimondta, hogy a Muscogee (Creek) Nemzet területe továbbra is indián rezervátum, így a súlyos bűncselekmények ügyében az államnak nincs joghatósága az indiánok felett, hanem a szövetségi és törzsi bíróságoké a hatalom. A törvényhozók és a jogalkalmazók a törzsi kormányzatok a kisebb bűncselekmények (pl. lopás, rongálás) kezelésére a rezervátumokon belül. A törzsek saját törzsi rendőrségi erőket is tarthatnak fenn, de bizonyos esetekben együttműködnek a szövetségi és állami hatóságokkal. A súlyos bűncselekmények ügyében a Szövetségi hatóságok és az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma nyomoz, és a Szövetségi bíróságok tárgyalják az indiánok által elkövetett súlyos bűncselekményeket, ha az áldozat is indián.

A McGirt-döntés következtében Oklahoma állam elvesztette joghatóságát az indián elkövetők felett a rezervátumokon belül, ami komoly feszültségeket okozott az állami és szövetségi kormányzat között. Oklahoma próbálta visszaszerezni hatáskörét, de eddig a Legfelsőbb Bíróság ezt nem hagyta jóvá.

Végül az esküdtszék döntést hozott: gondatlanságból elkövetett emberölés. 2020 június 13.-án magára hagyta három és ötéves gyerekét egy kisteherautóban, akik néhány óra leforgása alatt hőgutában életüket vesztették. Az apa ítélete 25 év börtön. A bíróság nem vette figyelembe az őt ért támadást, mert nem tudott erre bizonyítékot felmutatni. A felesége halálának körülményeit a Szövetségi nyomozóhivatal külön ügyként vizsgálja. Habár látszik a nő testén a külső támadás, de nem vetik el azt a feltevést sem, hogy az asszony saját akaratából ment arra a helyre, hogy találkozzon a támadójával. A bizonyítás alapján érthetetlen volt, hogy miért ment három kilométert a háztól. Azért, hogy megerőszakolják? Számukra nem számított bizonyítéknak Daniel hihető szava, hogy a nyomokból látta, a felesége menekült. A Szövetségi rendőrség nem fogadta el bizonyítéknak az indiánok nyomolvasási képességét.

Daniellel együtt több ismeretlen számú törzsi polgár, akiket állami bíróságokon ítéltek el bűncselekményekért, kérhették, hogy az oklahomai Tulsában vagy Muskogee-ban lévő amerikai kerületi bíróságon tárgyalják ügyeiket. De Danielen ez sem segített. Az ítéletet a Szövetségi Bíróság hozta. Hiába panaszkodtak az őslakosok túl magas büntetési tételekre, ebben a véleménykülönbségben azóta sem sikerült megegyezést hozni.

 

A cselekmény megtörtént eseményen alapszik. A neveket megváltoztattam és a körülményeket kiszíneztem.